Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

KIÁLLÍTÁSOK - NAGY ANDRÁS: Bethlen Gábor Erdély aranya, észak oroszlánja - egy kiállítás margójára

Ugyanígy installáltuk a hüvelyt is. A két kengyel közül az egyiket döntve mutattuk be, mivel annak érdekes motívumai csak így látszottak. A szügyelőt teljesen kiterítve, egy vékony akril lapra erősítettük, így mindkét oldalát szemügyre veheti a látogató. Ennek analógiájára a dísztőr és hüvelye is hamarosan a helyére kerülhetett. Itt szeretném megemlíteni, hogy a svéd szakemberek (bizonyára nem bizalmatlanságból) elhozták a tárgyak otthoni, eredeti (fekete zárt szelvény) állványait, nem kis fejtörést okozva ezzel Csörge Csabának, a kiállítás főrendezőjének. Hosszas megbeszélés és próbák után sikerült meggyőzni kölcsönzőinket arról, hogy a látványtervben szereplő itthoni tervezésű (könnyed) installáció, bár nem svéd acélból készült, megállja a helyét. Talán nemcsak az én érzékenységemet mutatja, hogy ez a hűvös légkör az utolsó együtt töltött két napon nem oldódott fel. Szerencsésebb helyzetben voltunk a többi tárgyat kölcsönadó magyar múzeumokkal, és ez talán nem kizárólag a közös szakterületre vezethető vissza. Itt szeretném megjegyezni, hogy viszszatekintve rendezési tapasztalatomra, ez az együttműködés szinte gyakorlatnak tekinthető. Érdekes rendezési problémakört érint az a szokás, hogy a kölcsönzött műtárgyat ki helyezze be az installációba. Ennek többféle megoldására van lehetőség és gyakran egy kiállításon belül. A tárgyak gazdájának képviselője, a kurír dönthet arról, hogy vagy saját kezűleg teszi ezeket a megfelelő (terv szerinti) helyre, vagy átengedi ezt a kiállítás rendezői gárdájának. Persze előkerülnek ilyenkor a műtárgyvédelem kellékei, és fontos a rendkívüli óvatosság, de ezeken kívül szükség van a gyakorlott kézügyességre is, hiszen nem mindenki képes cérnakesztyűben damilt befűzni egy közel fél milliméteres furatba. Mindkét esetben adódhatnak félreértések és előfordulhatnak rettegett sérülések is. Talán az a legjobb megoldás, ha a felek már korábbi közös munkáik során ki tudták alakítani ennek menetét, és így egy jó hangulatú, de mégis hatékony csapat alakulhat ki. Ugy érzem, hogy a bizalom megelőlegezése ismeretlenül is előbbre mutató, mint annak hiánya. Közhelynek számít az a megállapítás, hogy a legjobb kiállításnak is kell cégér. Erre nézve sajnos az a szomorú gyakorlat, hogy a feszített költségvetés nem teszi lehetővé a méregdrága reklámot. A szűkös keretet az installáció felépítése, műtárgyszállítás, biztosítás és a munkadíjak rendre felemésztik. A népszerűsítés általában a dm (direct mail) meghívókban, egy-egy újságcikkben vagy egy húsz másodperces TV-szpotban a híradóban kimerül. Jelen esetben kiváltságos helyzetben voltunk, mivel a piacihoz hasonló reklámozási lehetőségeink adódtak. A köztéri megjelenést egy 250 darabos citylight kampány reprezentálta. Az Akadémia homlokzatára pedig (első ízben) egy 24 négyzetméteres molinó került. A kiállítás megnyitóját sajtótájékoztató előzte meg, amelynek eredményeként a lapokban is kellő méltatást kaptunk. Erre az alkalomra a História külön kiadással jelent meg (kiváló szakcikkekkel). Különös figyelmet érdemel a kiállítás katalógusa, amely túl az elegáns grafikai megjelenésén, (Csörge Csaba, Toll László és Brád Norbert munkája) első ízben publikálja magyar nyelven a svéd múzeum anyagát. Ilyen részletes leírásra eddig még nem volt lehetőség. Nagy örömmel töltött el az Akadémia felkérése a kiállítás látványának a megalkotására, de még jobban az, hogy egy ütőképes rendezői és kivitelezői gárdában tevékenykedhettem. Mindez talán természetesnek tűnhet, de ez egy olyan