Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

KIÁLLÍTÁSOK - NAGY ANDRÁS: Bethlen Gábor Erdély aranya, észak oroszlánja - egy kiállítás margójára

nagyja (ki-ki tehetsége szerint) felszögeli a kiállítást. Előfordulhatnak persze nem várt fordulatok, de ezek számát igyekezni kell a minimumra szorítani. A megbeszélések elmaradhatatlan kelléke a tárgyalási emlékeztető is, amely rögzíti a mindenkori állapotot, és folyamatosan kibővül az újabb problémák körével. Szerencsére nemcsak ilyen száraz papírokat „termeltünk", de ezek hiányában szinte követhetetlen a rendezés menete, ami jóvátehetetlen hibák forrásává válhat. Gondoskodni kellett megfelelő címről, látványtervről, forgatókönyvről, technikai rider-ről, grafikai tervről, katalógusról, reklámtervről és mindezek költségvetéséről. A cím megalkotását egy hosszas műhelymunka (brainstorming: „ötletbörze") előzte meg, aminek során a teljes stáb legváltozatosabb ötleteit summázva végre sikerült megtalálni a legmegfelelőbbet. A korábbi (bécsi millenáris kiállítás során szerzett) tapasztalatok alapján a címet két részre osztottuk: egy rövid, tömör főcímre és egy azt kifejtő alcímre. Ehhez a fázishoz tartozott a grafikai arculat megtervezése, ami végigkísérte a kiállítás szinte minden fázisát. A három variációból végül az maradt talpon, amely sötét alaptónusával, rajta az egyik legrangosabb műtárgy képével, legjobban tükrözte a rendezői csapat elvárását. Kiegészítésként jelent meg még alatta az Akadémia inverz homlokzata. Ez az embléma került a meghívókra, a borítékokra, a kiállításvezetőre, az irányítási rendszer elemeire, valamint a köztéri reklámfelületekre (citylight) is. A kiállítás egyik legfontosabb előkészítő eleme a látványterv. Ez a tervvázlat az a dokumentum, amit a látogató sohasem lát, mégis ennek alapján kerülnek bemutatásra a forgatókönyvben tematikailag összeállított műtárgyak. Nem kisebb dologról van itt szó, mint a szín- és anyagvilágukban eltérő tárgyakat úgy installálni, hogy ezeket a különbségeket ne vegye észre a szemlélő. Ennek „művészetét" sajnos sehol sem oktatják, így a designer előtt két út áll: vagy egy kipróbált látványtervezői gárdát alkalmaz, vagy saját maga próbál megbirkózni a téralakítás, vitrintervezés, tárgymagasítók, megvilágítás és kondicionálás bonyolult problémáival. Jelen esetben a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a kiválasztott teremben a már meglévő festészeti anyagra kellett „rátelepülni", mivel a képek eltávolításáról le kellett mondani. Ezenkívül a kölcsönadó múzeumok joggal ragaszkodtak a megfelelő kondícionális viszonyokhoz (megvilágítás: 50 lux, hőmérséklet: 20°C, páratartalom: 55%). Ezek betartásához a terem üvegtetejét el kellett takarni és a meglévő légkondicionálót behangolni, ami hosszas méréseket követelt. A kiállítótérben ezután mért adatok alapján 30-40 lux fényt, 22°C-os hőmérsékletet és 57%-os páratartalmat sikerült realizálni. Az ideális értékek persze a látogatók jelenlétében változnak, így a tervezett vitrineket külön is kondicionáltuk oly módon, hogy a tárlókba (pufferként) szilika gél befogadására alkalmas tálcákat építettünk, és a burákat légmentessé alakítottuk. A különböző tárgyegyüttesek összehangolásával a következő végeredményre jutottunk: A terem középpontjába egy olyan vitrin került, ami helyet ad a teljes svéd anyagnak. Jellemző, hogy itt 120 kg gélt alkalmaztunk, valamint a felső világítási armatúrát külön légtérben helyeztük el. Ezt veszi körül 5 darab, 6 m átmérőjű (elméleti) körön elhelyezett duplavitrin, amelyekben az Akadémia irat-,