Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - CZAGA VIKTÓRIA: A Harcos Emlék – szoborsors Magyarországon. (A Hentzi-emlékmű története)

Miután a történetírás az önkényuralom éveit követően is sokáig adós maradt a szabadságharc eseményeinek, a magyar győzelmeknek, a honvédek hőstetteinek megörökítésével,

29 a kiegyezés után sorra megjelenő, erősen szubjektív naplók, visszaemlékezések Hentzit illetően a mendemondák továbbélését segítették elő. Ezekben elemi erővel tört fel a honvédek egyéni hőstetteinek megörökítése mellett az erkölcsi elégtétel iránti igény is. Ezt a - megkésett - elégtételt szolgálta például minden egyes szó és mondat, amit a haldokló Hentzi szájába adtak a megbánásról, a magyarok nagylelkűségéről. E dramatizált kis jelenetek központjában a Buda falainál hősiesen harcoló honvédek és honvédtisztek álltak, akiknek bátorságát és lovagiasságát a halálos ágyán Hentzi végülis elismerte.

30 A megrendelő - Ferenc József császár Ferenc József uralkodásának kezdetén és igen fiatalon, mindössze 19 évesen

31 szembesült a katonai kötelességtudás és hűség Hentzi által is megtestesített felemelő példájával. Egy olyan uralkodó számára, akinek „életét... a katonai 29 Az egykori cs. kir. katonatisztek sem írhatták meg visszaemlékezéseiket a szabadságharc ütközeteiről, csatáiról, mert számukra „tilalomlat jelentett az uralkodó ismert álláspontja, a borítsunk fátylat a múltra. S a fátylat senki sem lebbentette fel." Aggházy: i. m. I. k. 46. p. 30 Rónay János igazságügyi minisztériumi számvevőségi főtanácsos - 1849-ben főhadnagy, a 28. zászlóalj segédtisztje - visszaemlékezése szerint közte, s az általa a kegyesrendiek zárdájába szállíttatott, éppen imádkozó, sebesült tábornok között a következő párbeszéd zajlott: „Hentzi kíméletes viseletemet látva, barátságosan s mintegy köszönetképpen jobbját nyújtotta, melyet a következő szavakkal utasítottam vissza: - Bármennyire is becsülöm tábornok urat, mint katonát, de olyan ellenséggel, ki Pestet minden ok nélkül lövette, kezet nem fogok! - Erre Hentzi a megbántódás hangján szólt hozzám: - Az úrnak tudnia kell, hogy az én ágyúim a Városligetig hordanak, s ha akarom, Pestet halommá lövetem. De én csak demonstráltam. Nekem parancsolva volt." a Pesti Naplóban megjelent visszaemlékezést közli a Fővárosi Lapok, uo. Irányi Dániel visszaemlékezése is tartalmaz Hentzi szájába adott, a magyarok iránti tiszteletet kifejező szavakat: a halálosan sebesült tábornokot meglátogatta Hajnik Pál rendőrfőnök, s megkérdezte van-e valami kívánsága. „Nemmel felelt. Néhány perccel később feltörő aggodalmában mégis megkérdezte - Hát nem akasztanak fel? - Ugyan tábornok! - tiltakozott Hajnik - a gondoskodás, amellyel körülvesszük (külön katonai sebészt rendeltek mellé), nem nyugtatja meg szándékaink felől? - Persze, igaz - válaszolt Hentzi - a magyarok nagylelkűek. - Majd újra komor csendbe burkolózott. Plentzi bizonyára félt a magyarok bosszújától, hiszen kétszer is elárulta őket, kétszer is megszegte a magyar alkotmányra tett esküjét." Az 1880-as években még sokan emlékeztek, és emlékeztettek arra is, hogy Görgei Artúr tábornok, a budai ostrom irányítója nem látogatta meg a sebesült Hentzit, sőt nagy megkönnyebbüléssel fogadta halálhírét. Irányi Chassin: i. m. II. k. 271. p. A mellette végig kitartó orvos, Moritz Bartl, nem tud semmiféle párbeszédről a haldokló Hentzi és a honvédtiszt(ek) között. Párbeszéd - feljegyzése szerint közte és Hentzi között zajlott arról, hogy a sebesült tábornok „minden dolgát elrendezte, és kötelessége teljesítésének tudatában nyugodtan néz a halál elébe." Moritz Bartl: Hentzi cs. kir. vezérőrnagy úr megsebesülésének valóságos ténykörülményei. In: Budavár bevételének emlékezete 1849. Vál., szerk. Katona Tamás. Budapest, 1989. 299-301. p. 1893-ban az a rémtörténetet is megjelent nyomtatásban, miszerint fanatizált honvédtisztek a tábornokot szekérre rakták, és körbevitték a Várban. Die Vertheidigung der Festungs Ofen... i. m. 89. p. Hentzi utolsó óráiról: Hermann Róbert: Hősi halált halt. Rubicon, 2002. 34-40. p. 31 1830. augusztus 18-án született Bécsben.