Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - CZAGA VIKTÓRIA: A Harcos Emlék – szoborsors Magyarországon. (A Hentzi-emlékmű története)
A Harcos Emlék felavatására készült emlékérem elő- és hátlapja (Hadtörténeti Múzeum) pálya megismerése, a katonaság belső szabályrendeletének - úgy is mondhatjuk ethoszának - elsajátítása" töltötte ki," egy agg harcos, vitéz parancsnok és több száz katona áldozata egy életre szóló élményt jelenthetett. A budai várat hősiesen védő generális felemelő példájának emlékét haláláig megőrizte, amit a magyar szabadságharc leverése után tett intézkedéseinek egész sora bizonyít. Legelőször is kinyilvánította akaratát, hogy a budai várparancsnoknak és az elesett katonáknak hőstettük színhelyén méltó emlékművet állíttat. 33 Intézkedett arról, hogy Hentzi tábornokot felvegyék a Mária Terézia Katonai Rendbe, 34 s az ostromban részt vett tiszteket - élőket és holtakat egyaránt - kitüntette. Az emlékmű avatásának tiszteletére érmet veretett, amelynek egyik oldalán az emlékmű, a másikon saját képe látható, 3- s végül, de nem utolsó sorban nagyszabású katonai ünnepséggel tette emlékezetessé a felavatás napját. Hogy mennyire személyes ügyének tekintette az emlékmű felállítását, arra az is rávilágít, hogy mind az emlékmű elkészítésének, mind az avatási ünnepségnek költségeit magánpénztárából fizette. Az ifjú császár az ünnepséget megelőzően mindössze négy alkalommal fordult meg Magyarországon: először 1843-ban 13 éves gyermekként, majd 1846ban vadászaton, 1847-ben József nádor temetésén, végül 1849. június 28-án, 32 Gerő András: Ferenc József, a magyarok királya. Budapest, 1988. 19. p. 33 Aggházy: i. m. II. k. 416., 421. p.; Népszabadság, 2001. július 9. 162. sz. Fónagy János cikke. 34 A rendet Mária Terézia alapította 1757-ben. Csak katonatisztek nyerhették el az ellenség előtt tanúsított különös bátorsággal kivívott érdemekért. Hentzi tábornok - posztumusz - felvételére Trattnern vezérőrnagy és Wimpfen altábornagy december 26-án tett javaslatot, s 1850. március 26-án vették fel a Rendbe. Aggházy: i. m. II. k. 359-361. p. A kitüntetéssel együtt járt az osztrák vagy magyar nemesi rangra emelés, illetve osztrák vagy magyar bárói cím. Aggházy: i. m. II. k. 425. p. 35 A Hentzi-emlékművel és az emlékéremmel kapcsolatos kiadások. Militár-Kanzlei Seiner Majestát des Kaisers und Königs. (A továbbiakban: MKSM) 5567/1852.; az eredeti a Kriegsarchivban. Aggházy: i. m. II. k. 418. p.