Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)

GYŰJTEMÉNYI - ÉS MŰHELYMUNKA - BACZONI TAMÁS: Az 1987 M. ejtőernyős hadi- (gyakorló) öltözet. A Magyar Honvédség (Néphadsereg) első terepszínű egyenruhája

Baczoni Tamás AZ 1987 M. EJTŐERNYŐS HADI- (GYAKORLÓ) ÖLTÖZET A MAGYAR HONVÉDSÉG (NÉPHADSEREG) ELSŐ TEREPSZÍNŰ EGYENRUHÁJA A magyar katonák által viselt terepszínű egyenruházati (illetve felszerelési) cikkek története a második világháború előestéjére nyúlik vissza. A harmincas évek végén olasz és német példák alapján rendszeresítették az 1938 M. sátorlapesőgallért a m. kir. Honvédségnél, melyet „háromfunkciós" eszköznek szántak: két-, illetve több sátorlapból sátrat lehetett állítani, emellett egyéni eső elleni védőcikk-ként, valamint személyi álcázásra tervezték. Jóllehet a háború ideje alatt készültek kísérleti, illetve fél- és nemhivatalos terepszínű ruházati cikkek, ezek rendszerbeállítására nem került sor. A háború után az 1938 M. sátorlap-esőgallér bázisán alakították ki az 1949 M. sátorlap-esőgallért, mely gyakorlatilag a mai napig használatban áll. A terepszín minta megváltoztatásának lényege azon a felismerésen alapult, hogy az 1938 M. háromszínnyomású terepszín mintázat színei (okkersárga, rozsdabarna, zöldesbarna) éles kontúrokkal váltak el egymástól, ami rontotta az álcázó hatást. Ezért fejlesztették ki az elmosódó kontúrokat használó 1949 M. terepszínt. E mintázattal készítettek egyenruházati cikkeket is a negyvenes évek végén - kísérleti jelleggel -, de általános használatukra nem került sor (legnagyobb mennyiségben a határvadászok használtak terepszínű kezeslábasokat). Az 50-es években különleges célú (felderítő) ruházatként álcázó kezeslábasokat rendszeresítettek, melyek a korabeli szokás szerint egyenruha fölötti viselésre készültek. Ezek terepszín mintázata azonban nem követte a „hagyományos" magyar háromszínnyomású terepszínt, hanem egy új koncepció szerint készült. Egyes források szerint a 49 M. terepszín teljes leváltására készültek, talán elavultnak érezték a színmintázatot, vagy éppen a „hothysta-fasiszta" múlt eme „túlélőjét" is el akarták tűntetni? Sajnos a források hiányában erre nem tudunk válaszolni. Annyi bizonyos, hogy elkészültek az 1953 M. sátorlap-esőgallér tervei, esetleges mintadarabjai. Végül - szintén ismeretlen okokból - a 49 M. terepszín túlélte a „megpróbáltatásokat", sőt 1953-ban (az új sátorlapok helyett?) hatalmas mennyiségű 49 M. sátorlapot gyárttatott le a honvédség. Az 1950-es években kialakult helyzet közel két évtizedig nem változott, az egyenruha-tervezők nem sok figyelmet fordítottak a terepszínű álcázóöltözetekre. Az 1970-es években kezdtek el újból foglalkozni a terepszínű egyenruha kérdésével, nem utolsó sorban a vietnami háború tapasztalatai hatására, ahol az amerikaiak által addig képviselt „olivzöld" egyenruházati koncepció helyett előtérbe