Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 5. (Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Schweidel József aradi vértanú élete és utolsó írásai
hogy azért ment Pestre, mert Görgei közelében akart lenni, s hogy ott „a legmelegebben tevékenykedtem a kórházakban lévő osztrákok és a foglyok érdekében". Végül megkérdezték tőle, hogy megkapta-e a magyar kormány által alapított érdemrendet? Schweidel igennel válaszolt, de közölte, hogy ezt a pákozdi csatáért kapta; „el kellett fogadnom, hiszen nem utasíthattam vissza, és nem is kaphattam másért, mert Schwechat után nem húztam kardot." (Ez nem volt igaz, hiszen az adományozási okiiatban a schwechati csata is szerepelt.) A vallomás felolvasása után Schweidel kérte annak figyelembevételét, hogy „akaratom ellenére a hadsereggel együtt kerültem szomorú helyzetembe". 100 Szeptember 16-án még egy beadványt intézett a hadbírósághoz, s a felségsértés vádjával kapcsolatban szükségesnek tartotta kifejteni, milyen indokok alapján vállalta el a pesti városparancsnokságot. Először is azzal, hogy közelebb akart kerülni a fősereghez, „hogy egy gyanítható kapituláció esetén a közelben legyek és részt vehessek benne". Másodszor azzal, hogy mint egy héttagú család eltartója, nem mondhatott le az anyagi jövedelemről, s a beosztás elvállalásával módjában állt „a betegeknek, foglyoknak és egyéb, a császári kormányhoz ragaszkodó egyéneknek segítségére lennem, és ily módon az emberiességet gyakorolva azt a tudatot erősítenem magamban, hogy nem érdemtelenül kapom illetményemet". Emellett családja is Pesten volt, ő maga pedig sömörös kiütései miatt sürgősen rá volt szorulva a budai kénes fürdők használatára. Leszögezte tehát, hogy a városparancsnoki poszt elfogadását nem lehet azzal magyarázni, „hogy én a forradalmi kormány eszeveszett, ostoba április 14-i nyilatkozatával egyetértettem, és örültem neki, mert én azt lelkem mélyéből megvetettem és gyűlöltem". Kérte tehát a hadbíróságot, hogy e nyilatkozattal tisztázzák őt a felségsértés vádja alól, „ami lelkemet a legkeservesebb és legfájdalmasabb döbbenettel tölti el". Végül kérte, hogy a nála lévő 962 forint 30 krajcárnyi magyar bankjegyet nyugta ellenében vegyék át tőle, mert abban reménykedik, hogy „bizonytalan, szorongatott helyzetemre való tekintettel a magas kormányzat szegény feleségemnek és gyermekeimnek (ami egyben minden vagyonom) legalább részletes kárpótlást kegyeskedik adni". 101 Ebben azonban alaposan csalódnia kellett. A cs. kir. kormányzat már 1849 májusában érvényteleneknek nyilvánította a magyar bankjegyeket, s szeptember 21-én Schweideltől nyugta nélkül vették át az összeget. 102 Schweidel állítását, hogy Schwechat után nem tartozott a harcoló állományhoz, bajtársai, így Leiningen-Westerburg Károly és Damjanich János is megerősítették. 103 Kari Ernst törzshadbíró érezhető jóindulattal kezelte Schweidel ügyét. Szeptember 26án elkészült tárgyalásvezetői előterjesztésében kifejtette: Schweidel városparancsnoki alkalmazása ugyan semmifajta veszélyes hatást nem gyakorolt a szövetséges cs. kir. és orosz csapatok hadművelete 7e, „mégis figyelembe kell venni az alkalmazás elfogadásának időpontját, amely a felségsértő kormány tényleges elismerését jelenti, tehát a beszámíthatóság alapjául szolgál". Ugyanakkor Schweidel azon törekvése, hogy a tény100 Katona 1979. 2. kötet. 177-179. Érdekes módon aznapi naplóbejegyzésében nem tér ki a tárgyalásra. 101 Katona 1979. 2. kötet. 187-189. - Megjegyzendő, hogy Schweidel naplójában szeptember 17-re datálja a beadványt. Ennek alapján elképzelhető, hogy a szeptember 16-i naplóbejegyzés azon megjegyzése, hogy a nap néha annyira lehangolta, hogy rendszeresen gondolkodni sem volt képes, a tárgyalásra vonatkozik. Katona 1979. 1. kötet. 192. 102 Katona 1979. 1. kötet. 192. 103 Katona 1979. 2. kötet. 150. és 186. - Ernst hadbíró tárgyalásvezetői előterjesztése Leiningen helyett Nagysándort ír. Uo. 205.
