Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 5. (Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Schweidel József aradi vértanú élete és utolsó írásai

Schweidel börtönbeli hétköznapjairól naplója számol be. Ebből tudjuk, hogy a fogoly tábornokok az első napokban enni is alig kaptak; hogy élelmezésük ezt követően is sok kívánnivalót hagyott maga után; s hogy a várparancsnokság szigorú intézkedései folyamatosan nehezítették helyzetüket. Az első napokban még érintkezhettek egymással, aztán igyekeztek elzárni őket egymástól. Schweidel számára az tette némileg elviselhetőbbé a fogságot, hogy fiával, a szintén fogoly Schweidel Alberttel, illetve Csunkó Albert őrnaggyal is találkozhatott néha. A külvilággal nővére, Nina jelentette a kapcsolatot, aki rendszeresen felkereste, és ételt hozott neki, noha augusztus 29-e után - úgy tűnik - ő sem jöhetett be hozzá. Schweidelt kétszer hallgatták ki: először augusztus 27-én, Nagysándor József és Lenkey János után, illetve Knezic Károly, Leiningen-Westerburg Károly és Dessewffy Arisztid előtt. E vallomásában részletesen szólt az 1848 októberi határátlépéssel kapcsolatos vitákról, valamint arról, hogy az 1848. október 30-i schwechati csatában csak annyi szerepe volt, hogy dandárát elvezette a golyók becsapódási helyéről. Külön hangsúlyozta, hogy az ezred felsőbb rendeletre került a magyarországi hadszíntérre. Ezután arról beszélt, hogy Schwechat után nem teljesített fegyveres szolgálatot, s hogy békealkalmazást is csak a magyar hatóságok nyomására vállalt. Hangsúlyozta, hogy városparancsnokként módjában állt könnyíteni a nyugalmazott cs. kir. és az osztrák hadifogoly tisztek sorsán, amit ezek meg is erősíthetnek. A városparancsnokságot azért is fogadta el, hogy Görgeihez csatlakozhasson, „mert az a hír járta, hogy ő megbékélést óhajt". 1848 decemberében azért nem jelentkezett a cs. kir. csapatoknál, mert elrettentette őt a Lázár György vezérőrnaggyal és Alois Wiedersperger von Wiedersperg alezredessel szemben alkalmazott szigor. Következő, részletes kihallgatására szeptember 15-én került sor. Ezen a napon ő volt az első a kihallgatottak között, őt követte Knezic Károly és Leiningen-Westerburg Károly. Hat kérdést tettek fel neki. Az elsőben arra vártak választ, miért nem tért vissza az 1848. október 3-i manifesztum után a cs. kir. zászlók alá? Schweidel ezt azzal indokolta, hogy nem szerzett róla tudomást. Ezután arról faggatták, hogy a schwechati csata után miért nem engedelmeskedett Windisch-Grätz hasonló céllal írott november 12-i felszólításának? Schweidel közölte, hogy ez sem jutott el hozzá, csupán Windisch-Grätz előző, októberi felszólítása, amely az uralkodó székhelyére rendelte a tiszteket, de ennek sem tudott eleget tenni, mert ezrede szét volt osztva, s ö maga nem távozhatott anélkül, hogy „az agyonveretésnek ki ne tegye" magát. A hadbíró ezt a választ nem fogadta el, mondván, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány október 8-i rendelete minden tisztnek szabad választására bízta, hogy elbocsátását kéri-e. Schweidel ekkor arra hivatkozott, hogy ez a rendelet sem jutott el soha hozzá, s csak az Ausztriába vonulás előtt kértek tőle nyilatkozatot, „hogy a magyar alkotmányt minden ellenség ellen megvédjük, és a horvátokat az osztrák határon túl is üldözzük", de ő az utóbbira nem volt hajlandó. Hozzátette, hogy ezt követően semmilyen csatában nem vett részt. Erre a hadbíró megkérdezte, hogy ezt mivel tudja igazolni. Schweidel válaszul benyújtotta szabadságos papírjait. Ezután következett a legsúlyosabb vád: 1849. április 14-e után a fegyveres lázadásból felségsértés lett, s Schweidel a felségsértő kormányt szolgálta. Schweidel - akárcsak augusztus 27-én - most is arra hivatkozott, 99 Katona 1979. 2. kötet. 145-147.; Schweidel beszámolója más hangsúlyokkal számol be a történtekről. Valamint Katona 1979. 1. kötet. 183.