Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
URALMI JELKÉPEK - B. SZABÓ JÁNOS - ERDŐSI PÉTER: Két világ határán. A hatalomátadás szertartásai az erdélyi fejedelemségben
megajándékozása, a beöltöztetés zárt körben, a palotában. 31 A város és a híd közti út mentén az ország seregei sorakoznak, melyek a hadfelkelés formájában jelenítik meg az egész országot. E közönség elé vonul ki a városból az a menet, melynek három alkotóeleme ragadható meg: a fejedelem kísérete, vagyis az udvarnép, a tanácsurak és az országgyűlés csoportja. A kis Apafi hintón s nem lóháton vett részt a felvonulásban, akárcsak a gyermek Rákóczi Ferenc. A zászlók a hatalom forrásaira utalnak: noha az idősebb fejedelem nincs a menetben, a törököktől kapott zászlaja ott van, miként az országzászló is. A menet egy dombon felállított sátorhoz vonul, ahol a fejedelem-jelölt várakozik a török küldöttség érkezésére. A fejedelmi hatalmat ugyanúgy megcsillogtatták az ország előtt, mint az ország erejét a törökök előtt. A rendezők tulajdonképpen olyan színházat hoztak létre, melynek két kapuja volt: az egyik a városé, a másik a Maros hídja. Az aréna falait pedig maga a nézőközönség alkotta. A török követet csak azután engedték be ebbe a teátrumba, hogy az erdélyi főszereplők már elfoglalták a helyüket. Ezután ment küldöttség a törökök elé, akiknek a hídon kellett belépniük az arénába. A nézők figyelmét nem kerülte el, hogy az ajándék ló a hídon megbokrosodott és megsebezte a mellette haladó törököt. (A rossz ómeneket később Bod Péter gyűjtötte csokorba: ilyen volt az is, hogy a követ tévedésből a fiú jobb oldalára akarta kötni a kardot. 32 ) A jelvényeket: a vörös zászlót, a díszesen felszerszámozott lovat, a díszszablyát, a díszbuzogányt és a kócsagtollforgós, vörös janicsársüveget, a sátor előtti kerevetnél, mindenki szeme láttára adták át. A basa, aki a fejedelem hintaján érkezett, most a gyermekébe ült át. Visszafelé az ország seregei a menet élére kerültek, majd változatlan sorrendben követte őket a fejedelmi kíséret. A városban az ország gyalogos katonái álltak sorfalat a palota bejáratáig. A palotában a török követet immár az idős fejedelem fogadta kihallgatáson, s az ő jelenlétében adták át az athnámét és a díszruhákat. Az eddigiekből kitűnik, hogy a szertartások világosan tükrözték az erdélyi fejedelmi hatalom kettős forrását. Olyan elemek, melyek egy szuverén országban egyetlen szertartásban sűrűsödtek össze, itt elváltak egymástól. A magyar hatalomátadás hagyományaiból megőrződött a választás, a közfelkiáltás és az eskütétel, s nem szűnt meg az előd eltemettetésének jelentősége sem, de letűnt a szakralitás és a hozzá kapcsolódó jelvényátadás is. 33 Ennek helyére került be egy eltérő kultúrájú államhatalom átruházási gyakorlata, s a két hagyomány mindvégig együtt élt, együtt alkotta a legitimáció forrását. Ennek egészen szélsőséges példáját látjuk 1599-ben, amikor Báthori András kardinálisról, Erdély választott fejedelméről az a szóbeszéd járta II. Rudolf császár udvarában, hogy a római anyaszentegyház bíborkalapját a szultán tollas fövegére váltaná fel. 34 Erdély sajátos helyzetében a fejedelmek ezekkel a szertartásokkal szükség szerint hol a felettük álló 31 Czegei Vass: i. m. 38-42.; Szaniszló Zsigmond naplói. Közli Torma Károly. Történelmi Tár 1889. 255— 256. A két forrás különbsége hűen tükrözi szerzőik eltérő nézőpontját, mely helyzetükből adódóan megfigyeléseik különböző szempontnak. 32 Jakab: i. m. 16. 33 Rácz: i. m. 37-56.; Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története. Budapest, 1939. 14-57.; Fügedi Erik: A magyar király koronázásának rendje a középkorban. In Székely György (szerk.): Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Budapest, 1984. 255-273. 34 „Olyan csere ez, hogy nem is tudom, mennyire lenne ínyére a bíborosok kollégiumának" - vélekedett a firenzei követ. Veress Endre (szerk.): Documente privitoare la istoria Ardealului. Moldavei si TáriiRománesti. 5. kötet. Bucuresti, 1932.
