Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - B. SZABÓ JÁNOS - ERDŐSI PÉTER: Két világ határán. A hatalomátadás szertartásai az erdélyi fejedelemségben

nagyhatalom támogatását bizonyították a politikai elitnek, hol a törökök előtt igazolták belső elfogadottságukat, és végső soron saját jelentőségüket demonstrálták alattvalóik tágabb közössége előtt. Az Oszmán Birodalom más vazallus államaiban is hasonló volt a helyzet, ám a hatalmi viszonyok alakulása még erősebben befolyásolta az uralkodói beiktatások ceremóniáinak változásait. A komoly állami hagyományokkal rendelkező Krími Kánságban a XVII. század elején még a kurultay-nak nevezett gyűlésen választották a kánokat a Giráj-dinasztia tagjai közül. Az új uralkodókat beiktatásuk jeleként nemezszőnyegen a levegőbe emelték, s így vitték őket a trónusukhoz. A török szultánok ezután a megerősítő okirat mellett nekik is az erdélyiekhez hasonló jelvényeket küldtek: zászlót, két kaftánt, ékköves forgóval díszített föveget s két felszerszámozott lovat.

35 Ezzel szemben a két román vajdaságban a török hatalmi túlsúly oly nyomasztóvá vált az idők folyamán, hogy az önálló államiság korából származó választási és beiktatási szokások teljesen eltűntek, s a török jelvények átvételének jelentősége minden mást háttérbe szorított. A XVIII. századra Havasalföld és Moldva hatalmi elitje szinte egyáltalán nem szólhatott már bele az uralkodó személyének kiválasztásába, mert erről Isztambul hatalmi körein belül döntöttek, az új vajdák ott vették át jelvényeiket is, székhelyükön pedig a török megbízott ültette trónra őket. A két vajdaság magas rangú tisztségviselőinek ezek után pusztán hűségesküt kellett tenniük uralkodójuknak. A török jelvények közül a kaftán lett a legfontosabb: még akkor is egy török díszruha felöltése számított a legfontosabb beiktatási aktusnak, amikor nem állt rendelkezésre valódi, Isztambulból küldött kaftán.

36 A XVII. század végére Erdély szomszédságában tehát a fejedelmi beiktatás szertartásai jóval nyomasztóbb függésre utaltak, mint amilyet az erdélyiek török vazallusként valaha tapasztaltak. Az utolsó fejedelmi beiktatás A szertartások hagyományának ismeretében más kép alkotható II. Rákóczi Ferenc 1707-es marosvásárhelyi beiktatásáról, mint az „Emlékiratok" alapján. Az esemény nehéz feladat elé állította a résztvevőket. A választás már 1704-ben megtörtént, de Rákóczi mindeddig nem volt hajlandó esküt tenni azokra a feltételekre, melyek erősen korlátozták volna hatalmát, éppúgy, mint egykor Barcsai Ákosét, Kemény Jánosét és I. Apafi Mihályét. Ezért az inauguratio előtt új conditiókban kellett megegyezniük, a szertartás legkényesebb része pedig ezek átnyújtása, illetve az esketés módja volt. Az első problémát úgy sikerült áthidalni, hogy a két Rákóczi György hitlevelét fogadták el, melyek a külügyek és a kincstár tekintetében szabad kezet biztosítottak a fejedelemnek.

37 Ezután mind Rákóczi kíséretében, mind az erdélyi rendek körében kidol35 Ivanics Mária: A Krími Kánság a tizenötéves háborúban. Budapest, 1994. 26., 38. A nemezszőnyegre vonatkozó pontosítás Ivanics Mária szíves szóbeli közlése. 36 Cantemir: i. m. 69-108.; Istoriile domnilor Tárii Románesti. Bucuresti, 1963. 188., 207. 37 //. Rákóczi Ferenc Emlékiratai, 163-164.; Rácz: i. m. 162-186.; Trócsányi Zsolt: Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában. Levéltári Közlemények, 1955. 172.; Uő:. II. Rákóczi Ferenc erdélyi kormányzata. In Köpeczi Béla - Hopp Lajos - R. Várkonyi Ágnes (szerk.): Rákóczi-tanulmányok. Budapest, 1980. 114-115.; II. Rákóczi Ferenc levele Bercsényi Miklósnak. Bánd, 1707. április 4.: „íme, includálom az conditiókat, az mellyekre hónap, Isten jóvoltábúl az vásárhelyi mezőn erigált teátrumon fogok megesküdni; jól is tudom, hogy ezek közzül sokat meg fog Kegyelmed nevetni, mellyeket, meg-