Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
URALMI JELKÉPEK - WEHLI TÜNDE: Szent László viselete középkori ábrázolásain
kottabb fegyvert, szablyát használ. Ez a megfigyelés a ciklus néhány későbbi ábrázolására is áll, a leány sem veszi mindig kézbe a bárdot. A Magyar Anjou Legendárium 1330-as évek második felében készült ciklusának négy lapján jelenik meg László harci öltözetben. A herceg csaknem mindig a XIV. századi bolognai festészetre jellemző antikos darabokból álló, kékkel színezett öltözetet visel, melyre a jelenetek többségén vörös palást borul. Ettől a viselettől idegen az arany lábvért és a sarkantyú. A király feje mindig fedetlen, a korona csak ékesíti. Egyedül az Üldözés és a Megsebesülés jeleneteken védi fejét antikos sisak. Bárdot nem látunk a kezében, jogart egyetlen képmezőn tart. Bárdját a leány használja a megfelelő jelenetben. 21 Újszerű és egyedi a Szent László-legenda ábrázolásán a fehér alapon vörös keresztes zászló és pajzs. Ennek alapján a képsor Lászlót nem a magyarok királyának, hanem a keresztesek vezérének tartja. 22 Szokatlan, de a maksai falképen (római katolikus templom, XIV. század közepe) László nem visel koronát. Egyértelmű, hogy a herceg történetének elbeszéléséről van szó a képeken. Ugyanitt több magyar harcos tart maga előtt vörös-fehér sávos pajzsot, s az Üldözés-jelenetén jól kivehető, hogy a herceg pajzsát is az Árpád-ház sávos címere ékesíti. 23 A fenti példával szemben az 1356 után készült Képes Krónikában, majd a kódexnél valamivel később festett Zsegrán (római katolikus templom) pedig az ország hármas halmon álló kettős keresztjével díszített pajzzsal vonul a pogányok ellen. 24 Ebben az ábrázolásban a nemzettudat a dinasztikus fölé emelkedik. Az eddig tárgyalt ciklikus ábrázolások feltehetően függetlenek Szent Lászlónak 1193-as, III. Béla király által kezdeményezett szenttéavatásához kötődő ábrázolásaitól. Valószínű, hogy a kanonizációt követően kibontakozó folyamatba helyettük inkább a király berni diptyhonon, az 1300-as évek körül megfogalmazott képtípusa illeszkedik. Ezen az emléken a szent koronás fővel és liliomos jogarral a kezében jelenik meg. 25 Ennek az ábrázolástípusnak a tradícióját követi a zsegrai templom diadalív bélletének az, a László történettel egykorú festménye, amelyen a király koronával és glóbusszal ábrázolt. 26 A típus változataira még visszatérünk. A fennmaradt emlékek tükrében úgy látszik, hogy a Szent László-ikonográfia alakulásának volt egy, a ciklusoktól nem független, de azoktól távolabb álló vonulata is. Ezek sorába tartoznak többek között azok a képsorba foglalt vagy önálló képek, melyeken László a bárdot attribútumként tartja kezében. Sorukat jelenlegi ismereteink szerint a 20 Nem egy ábrázoláson, például a laskodin, a leány a bárd segítségével végez a kunnal. 21 Előbb a kun horgasinát vágja el, majd lefejezi. Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana. Vat. Lat. 5841. Levárdy Ferenc: Magyar Anjou Legendárium. Budapest, 1975. 135-136. kép. 22 Levárdy: i. m. 133-136. kép. 23 László: i. m. 45—46. kép. 24 A kódex festője általában a legitim uralkodókat jellemzi ezzel a címerrel, míg az illegitimnek tartottakat az Árpád-sáv jellemzi. A kódex programadója figyelmet fordított arra, hogy viselet, például hercegi kalap vagy korona alkalmazásával László hatalmi helyzetét jelezze. Öltözete nem egyedi, hanem a kódexben általában használtat követi. Az állóalakos lovagkénti ábrázoláson, már királyként bárdot és országalmát tart. OSzK Cod. Lat. 404.; Képes Krónika, 1964. 72, 93. kép. - Míg a korainak számító kakaslomnici falképen csak feltételezhető a sávos pajzs megléte az Üldözés-jelenetén, a Krónikával közel egy időben, a karaszkói cikluson a pihenő szent mögötti fára akasztva lóg a kettőskeresztes címerü pajzs. Lásd: László: i. m. 105. és 174. kép. 25 Gerevich: i. m. 242. 26 Radocsay Dénes: A középkori Magyarország falképei. Budapest, 1954. XXXVII. tábla.
