Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - SZABÓ PÉTER: A meztelen kard szerepe a vegyes házakbeli királyok hatalmi szimbolikájában

SZABÓ PÉTER A meztelen kard szerepe a vegyes házakbeli királyok hatalmi szimbolikájában Azon félig vagy negyedrészt kitárt ablakaink sorában, melyeket töredékes vagy mondatnyi forrásaink nyitottak a vegyesházi királyok korának szertartásvilágára, a legszélesebb kitekintést Bonfini részletes leírása nyújtja II. Ulászló koronázásáról. Ez egy pazar, élményszerű beszámoló, melyben a középkori magyar állam politikai elitje zavartalan nyugalmában együtt, egy csoportképben majdnem utoljára jelenik meg.

1 A nagyszabású ceremónia különböző szimbolikájú jelvények gazdag tárházát vonultatja fel, szerepelteti szimbolikus értelmű rítusok keretei között. Ha egyik-másik jelvény esetében a filmtörténet egy jeles alkotásának címét és tartalmát idézve elvégezzük a „Nagyítást", akkor a konkrét koronázási ceremónia szimbolikus jelzésein is túlmutató tanulságokra és következtetésekre juthatunk. A mi optikánkba most két kard kerül. Egyenrangúságot sugalló helyen, egymás mellett vitték őket a koronázási menetben a király, valamint a korona, a jogar, az országalma meghordozói és néhány egyházi személy előtt. A kivont kardot Kinizsi Pál, az aranyhüvelybe dugott jelvényt Geréb Mátyás hordozta meg. A bazilikában a király az egyházi szertartás keretében először a feléje nyújtott „csupasz karddal" szembesült, amelyet az érsek helyettese tartott eléje. Osvát zágrábi püspök a kiskorú Hippolit esztergomi érsek képviseletében a hatalom gyakorlati kötelezettségeire, a hívek, az özvegyek, az árvák védelmére; az eretnekek, a kereszténység ellenségeinek s a bűnösök megbüntetésére szólította fel a leendő uralkodót. A király karddal övezésekor, melyet a hüvelyébe dugott karddal végeztek el, újabb intelem következett, mely a hüvelyébe dugott kard szimbolikus értelme kapcsán fogalmazódott meg: „A szent életű férfiak nem karddal, hanem hittel győztek le birodalmakat." Ám rögtön kiderült, hogy mennyire nem a meztelen kard értelmével szemben szólt ez az irányt mutató mondat. Ulászló következő cselekedete szerint „...a frissiben felövezett király nyomban fölpattan, a kardot kirántja és erősen megrázza, aztán bal oldalt a hüvelybe visszadugja". A keresztény erények érvényesítése érdekében aktívan tevékenykedő s a keresztény hit ápolásában mély lelki meggyőződéssel élenjáró uralkodó kívánalma ábrázolódott itt szóban és gesztusban, egy jelenetben. Az egyházi szertartást világi ceremóniák sora egészítette ki, melyeknek utolsó mozzanatául a király országot védelmező szerepét hangsúlyozó, négy égtáj felé irányuló kardcsapásai szolgáltak. Fügedi Erik ezzel az aktussal kapcsolatban írta az „Uram, királyom..." című könyvé1 Antonius Bonfini: História Pannonica, sive: Hungaricarum rerum decades IV. Liber X. Ed. Joannes Sambucus. Colonia Agrippinae, 1690. 489-497. Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította Kulcsár Péter. Budapest, 1995. 928-934.