Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - SZABÓ PÉTER: A meztelen kard szerepe a vegyes házakbeli királyok hatalmi szimbolikájában

ben, hogy a négy kardvágás a templomi kardsuhintások megismétlése volt.

2 Később, mint nézetei revideálására kész tudós, szóban többször fölvetette, hogy a meztelen karddal folytatott világi rítusok nagyobb figyelmet érdemelnének, és a világi ceremóniák négy kardvágása sem reproduktív szertartás. Erre a megfontolásra valószínűleg az késztette, hogy a külvárosi dombon bemutatott négy kardvágáshoz az új király nem a koronázási jelvénynek minősülő, felövezéskor alkalmazott aranyhüvelyes kardot használta, hanem a Kinizsi Páltól átvett „másik" kardot.

3 Ez utóbbiról nehéz elképzelni, hogy pusztán praktikus szempont miatt került a ceremóniába, s egyedül a koronázási jelvényként szereplő aranyhüvelyes kard helyettesítése lett volna a feladata. Helyettesítésre egyébként sem volt szükség. Szapolyai János kényszerűen egyszerűbb és kevésbé díszes koronázási ünnepségén a bazilikában ugyanazzal a Szent István kardjának tulajdonított jelvénnyel folytatták a szertartásokat, mint amellyel később a szabadban az új király elvégezte a jelképes kardvágásokat.

4 I. Ferdinánd nem kevésbé sebtében megrendezett magyar királlyá koronázásakor, ahol a politikai belátás azt kívánta, hogy a Habsburg főherceg még szorosan igazodjon a magyar királyok koronázási szokásaihoz, szintén egy kard, egy aranyozott hüvelyű szerepelt a koronázási menetben, így feltehetően ugyanezzel hajtotta végre az új király a ceremóniák lezárásaként a négy kardvágás rítusát is.

5 Fejtegetésünknek summázható értelme tehát, hogy az egykorú ceremóniakultúra megengedhetőnek tartotta a szakrális jelvény világi szertartásban való részvételét. A meztelen kard így látszólag funkció nélkül került II. Ulászló koronázási ünnepségébe. Mégsem tekinthetjük csupán a pompafokozás eszközének. Ha csak a koronázási kard dupluma lett volna, nem az ünnepség egyik legfőbb ékeként tűnik fel, nem az akkori politikai élet legbefolyásosabb nagyura, Kinizsi Pál hordozta volna, s nem az említett előkelő helyen, a koronázási kard mellett szerepeltetik. A kivont kardnak ez a kitüntetett jelentősége ez idő tájt tipikusnak mondható a nyugat-európai monarchiák ceremóniakultúrájában, ám felfedezhető a Nyugat peremén kialakult többi királyság udvari szokásaiban is.

6 A meztelen kard látványával a politikai hatalom részesei néhány jól elkülöníthető szimbolikus tartalmat akartak közölni. A mi feladatunk most ezen jelképi 2 „Az azonban talán már feltűnt az olvasónak, hogy a teljes koronázási szertartáson belül ez tulajdonképpen ismétlés." Fügedi Erik: Uram, királyom... A XV. századi Magyarország hatalmasai. Budapest, 1974. 60.; Uő.: A magyar király koronázásának rendje a középkorban. In Székely György (szerk.): Eszmetörténeti tanulmányok. Budapest, 1984. 255-273. - A karddal folytatott szertartások közül a karddal övezés rítusát kísérte elsősorban elemző figyelem a hazai szakirodalomban. Veszprémy László: Szent István felövezéséröl. Hadtörténelmi Közlemények, 1989. 1. sz. 3-11. A szerző szerint a lovagi felövezés hiteles lejegyzésével először II. Gézával kapcsolatban számolhatunk. 3 „...haud procul in suburbii tumulum, accepto stricto gladio, quem Paulus praeferebat..." Bonfmi: História Pannonica..., 495. „A közelben, a külvárosi dombon megragadta a meztelen kardot, amelyet Pál vitt előtte." Bonfmi: A magyar történelem tizedei, 933-934. 4 „...et precingerunt gladium s. Stephani regis per lumbos eius..." „Et super equum sedens evaginavit gladium sancti Stephani..." Szerémi György: II. Lajos és János királyok házi káplánja emlékirata Magyarország romlásáról 1484-1543. Kiadta Wenzel Gusztáv. Monumenta Hungáriáé Historica. 1. kötet. Pest, 1897. 137-139. - „Ágyékára övezték Szent István király kardját..." „És lóháton ülve kirántotta Szent István kardját..." Szerémi György: Magyarország romlásáról. Fordította Erdélyi László és Juhász László. Budapest, 1979. 136-137. 5 „Inter quos Wolfgangus comes a Pesingen ensem inaurata vagina conditum praeferebat..." „In redeundo proximum collcm ascendens, ense districto, aera quatuor ictibus diverberat, in totidem orbis terrarum regiones conversus, data videlicet significatione, fore, ut ab hostibus..." Ursinus Velius, Casparus: De bello pannonico. Libri decem. Studio et opera Adami Francisci Kollarii. Vindobonae, 1767. Tom. II. 36-38. 6 Lásd a 20. sz. jegyzetet!