Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - BAK JÁNOS: Magyar királyi jelvények a középkorban

kard és a karddal a négy világtáj felé való kardvágás is szerepel, szintén hallunk a mostani tanácskozáson.

13 A felavatási jelvényeken kívül elsősorban - mint említettem - azok a politikai színjátékok és mutatkozások érdekesek, amelyek a királyi jelenlétet is kísérik. Ezekről Magyarországra vonatkozóan viszonylag keveset tudunk:

14 ahogyan ez természetes is volt és maradt, a koronázás vagy a király látogatása alkalmából nagyobb vendégség (magnum aldumas) volt, mulatságot rendeztek, melyen a király megvendégelte a jelenlevő alattvalókat. Főleg a késő középkorból van tudomásunk olyan koronázási érmékről, amelyeket az összegyűlt tömeg közé szórtak. Talán azért, hogy azok szétszaladván a pénzeket összegyűjtsék, s így a királyi menetnek szabad útja legyen a templom felé vagy onnan vissza. Ezzel egyidejűleg az érme természetesen kiváló propagandaeszköz is volt, mert az új király arcképe, felirata és alkalmasint egy allegorikus kép volt rajta látható, legyen az a példaképnek tekintett lovagkirály, vagy a regnum Marianum gondolatra utaló Szűz Mária, az érme hátoldalán. Fontos kitérnünk azokra a képi ábrázolásokra is, amelyek a királyokat (legtöbbször) egy-egy kolostor vagy templom alapítójaként vagy egyébként is trónteremben, illetve egyebütt majestas típusú, királyi prezentációban mutatják be. Ezek az uralkodói képmások természetesen már római példára is visszatekinthetnek, amikor is a császárok képmásai szinte helytartóiként szerepeltek a császárnak. Ennek legrikítóbb középkori példája az az ismert kalap, amelyikkel a Habsburg helytartó a svájciakat végül is a Teli Vilmos vezette felkelésre késztette. Minden uralkodó fontosnak tartotta, hogy még életében reprezentálja magát, valamint azt, hogy utódai az ő halála után in majestate bemutassák atyjuk után magukat, gyakran királynőikkel vagy szent patrónusukkal együttesen, Ezek a képek, amelyekről Európa-szerte számos monográfia készült,

15 elsősorban azért érdekesek, de ugyanakkor problematikusak is, mert a XV. század közepe előtt nem az egyes uralkodók személyes képmásaként, fiziognómiai leképezéseként készülnek, hanem a típust, „magát az uralkodót" óhajtják ábrázolni, elsősorban képi konvenciók keretében, nem pedig a valóság bármilyen elemének megörökítésére törekedve. Jellemző magyarországi példák a szepeshelyi monostorban a Károly Róbertet és környezetét ábrázoló freskó vagy a híres Képes Krónika első lapján leképezett Nagy Lajosábrázolás, sőt még később Zsigmondnak és Mátyásnak számos úgynevezett portréja. Ezek közül egyetlen egyen sem látható a magyar király, bármennyire is ünnepélyes és trónoló formában van is leképezve, az általunk ismert úgynevezett Szent korona alatt. Szinte kivétel nélkül liliomos abroncs-koronákat viselnek vagy - Mátyás esetében klasszicizáló-humanista örökségként babérkoszorút. Vitathatatlan, akármelyik datálását vesszük is figyelembe, hogy az általunk ismert korona a XIV. század elejétől kezdve egyértelműen a magyar királyok kitűntetett koronázási jelvénye volt, de ennek képe 13 Lásd Szabó Péter: A meztelen kard szerepe a vegyes házakbeli királyok hatalmi szimbolikájában. 33-34. 14 A magyar koronázások világi, az egyházi ceremóniát követő elemeiről lásd Fügedi Erik: A magyar királykoronázások rendje a középkorban. In Székely György (szerk.): Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. I. m. 255-274. 15 Az úttörő vállalkozás ismét Schramm nevéhez kapcsolódik, aki azóta számos követőre talált. Igen fontos, módszertanilag is újító munkája: Schramm, P. E.: Die deutschen Kaiser und Könige in Bildern ihrer Zeit. Leipzig, 1928. (Bővített kiadásban F. Müterich-hel: München, 1983.); Kämpfer, F.: Das russische Herrscherbild von den Anfangen bis Peter d. Gr.: Studien zur Entwicklung der politischen Ikonographie im byzantinischen Kulturkreis. Recklinghausen, 1978.