Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
URALMI JELKÉPEK - BAK JÁNOS: Magyar királyi jelvények a középkorban
hogy ez az imádság számos más, ismert - és feltehetőleg számos, általunk már nem ismert - ordóban (amelyek jórészét csak Bartoniek Emma cikkének megjelenése után publikálták) is szerepel, vagyis Bartoniek Emma és őt követve Schramm megállapítása nem egyértelmű. Gerics argumentuma erősíti az angolszász ordó használatának feltételezését, de csak akkor, ha biztosak vagyunk abban, hogy a királyi jelvények mindegyikét a koronázás alkalmával kell átnyújtani. Azonban, ha igaz az, hogy például István király jelvényei közé tartozott (mint ezt ma többen is állítják, és Marosi Ernő a jelenlegi konferencián is referál róla), 9 egy kitüntetett lándzsa, egy aranyozott lándzsa, vagy éppen a híres Szent Lándzsa egy másolata is - hiszen erre utal a koronázási paláston levő képe és az ismert lancea regis föliratú pénz -, akkor azt is meg kellene keresnünk, hogy melyik koronázási ordóban nyújtanak át lándzsát az új királynak. Ilyet pedig a kora középkorból nem ismerünk (vagy legalábbis én nem ismerek). Anélkül, hogy Gerics József argumentumát megdönteni óhajtanám, csak arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy a koronázási szertartások viszonylag pontosan tükrözik azokat a felavatási jelvényeket, amelyeket liturgikus keretek között nyújtanak át, de nem merítik ki szükségképpen a királyi jelvények összességét. Hajói látom (ami egyáltalán nem biztos) az idevágó irodalomban ezt a különbséget 10 nemigen szokták kihangsúlyozni, s magam is éppen Gerics József cikkét olvasva gondolkodtam el rajta. Ezzel áttérhetünk a második csoportra: azokra az uralmi jelvényekre és - a fogalmat bővebben értelmezve - szimbolikus eseményekre, amelyek nem tartoznak a felavatási jelvények (és ceremóniák) sorába, de hozzátartoznak az uralkodói prezentációhoz vagy reprezentációhoz. Itt természetesen már nem csak jelvényekről, hanem az egész királyi megjelenésről van szó, arról, hogy a király milyen módon, milyen környezetben, milyen formában jelenik meg az alattvalók előtt, a városokba való bevonuláskor, a híres, nyugaton nagyon kidolgozott úgynevezett entrée royale események keretében, amikor is az alattvalók és a király között gyakran egy szimbolikus „párbeszéd" alakul ki. Véleményem szerint a középkori magyar királyságban ilyen uralkodói jelvény lehetett például a királyi zászló, illetve azok a királyi zászlók, amelyekről koronázások után - a király bevonulásakor már Kis Károly koronázásakor is - van rövid utalás, részletesebben azután a XV. és a korai XVI. században." Érdekes, hogy például Szicíliában (ha az erre vonatkozó forrásunk megbízható) Mária királynő úgy gondolta, hogy a magyar királyság átadása, vagyis az inauguráció is zászlóval történik, és örökösödési jogára hivatkozva zászlóval és valamilyen koronával adta át a magyar királyságot fiának, Martel 1 Károlynak, akiről aztán Károly Róbertre szállt a trónigény. 1 " Arról, hogy a magyar koronázások és a királyi megjelenések keretében mind a hüvelyébe zárt, mind a kivont 9 Lásd Marosi Ernő: Művészettörténeti megjegyzések Szent István lándzsa-attribútumához. 27-32. 10 Arról, hogy uralmi jelvényeket például elajándékoznak, elzálogosítanak stb., már Schramm is értekezett, de kétféle használatukról nem szólt. Schramm, E. P.: Herrschaftszeichen: verschenkt, verkauft, verpfändet. Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in Göttingen. Phil.-hist. Kl. 1. Göttingen, 1957. 161-226. 11 Kis Károly koronázásakor a - természetesen Szt. Istvánnak tulajdonított - zászló eltörött, amit a krónikás szerint rossz ómennek tekintettek. Laurentius de Monacis, Carmen seu história de Carlo II cognomento Parvo Rege Hungáriáé. Ed. F. Cornelius. Velence, 1758. 335. — II. Ulászló koronázása alkalmával Losonci László vitte a zászlót a koronázási menetben; 1508-ban számos zászló (Streitfann) szerepelt a menetben. Bak: Königtum und Stände..., 173-174. 12 Wenzel Gusztáv: Magyar diplomáciai emlékek az Anjou-korból. Monumenta Hungáriáé Históriáé. Tom. I. Budapest, 1874. 83.
