Kincses Katalin Mária - Szoleczky Emese szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 3. (Budapest, 2000)

MÚZEUMUNK TÖRTÉNETÉBŐL, ÉLETÉBŐL - Szoleczky Emese: Aggházy Kamil naplószerű feljegyzései 1937-ből

mény-együttcsnek az egykori Nándor-laktanya északi és nyugati szárnyában. Vezetésével a Hadimúzeum az ország legrangosabb gyűjtő- és kiállítóhelyei közé emelkedett, s széles társadalmi támogatottságot maga mögött tudó intézményként foglalta el 1929 júliusában végleges helyét a budai vár szép történelmi környezetében. Másfelől az intézmény első tíz évét (1918-1928) a végleges otthon egyre sürgetőbb keresése mellett a létéért folytatott állandó küzdelem határozta meg. A gazdasági válság éveiben ugyanis a múzeum még oly szerénynek érzett fenntartási költségei, a halaszthatatlan beszerzések is sokszor csupán Csáky Károly gróf, honvédelmi miniszter, vitéz Jánky Kocsárd lovassági tábornok és más hatékony pártfogók révén voltak előteremthetők, sok kilincseléssel, utánjárással, egyezkedéssel. A nem kevés diplomáciai érzéket is kívánó feladatok megoldása többnyire szintén Aggházy kötelességei közé tartozott. Közben a múzeum gyűjteménye megsokszorozódott. E céltudatos, állandó és szerencsés gyarapításnak - mint ez a ránk maradt irattári anyagból is kiderül - maga Aggházy is lelkes részese, éles szemű, avatott művelője volt. Újságkivágatokból; a múzeum körül kiépülő, egész országra kiterjedő, mintegy 1400 fős önkéntes munkatársi hálózattól beszerzett hírek alapján; régi bajtársi kapcsolatokat ébren tartva vagy felelevenítve; a társadalom rokonszenvét maximálisan kihasználva példaértékű, aktív gyűjtést végeztek nemcsak a trianoni, hanem a történelmi Magyarország területén is. - Lassan körvonalazódtak a nagyobb szakgyűjtemények, gyűjtési szempontok. A Hadimúzeum egyre gyakrabban kapott hivatalos feladatokat, mint az egyenruhatervek, a vitézi adománylevél, a rendfokozati és csapattiszti jelvénytervek, a szolgálati jelek megtervez(tet)ése. A munkatársakat, mindenekelőtt Aggházyt bevonták művészeti és történelmi vonatkozású beszerzések, perek, hivatalos ügyek (világháborús emlékművek elbírálása, a Margit-szigeti hadikiállítás sorsa, Nemzeti Áldozatkészség szobra stb.) véleményezésébe. A múzeum magyar hadtörténelmet népszerűsítő sétákat szervezett, összeköttetésben állott a hazai közgyűjtemények többségével, egyes külföldi társintézményekkel (Bécs, München, Berlin, Finn- és Észtország), s a hazai tudományos élet meghatározó fórumain előadásokkal, publikációkkal, társulati tagként képviseltette magát. Aggházy szoros munkakapcsolatra törekedett az újonnan létrejött tudományos intézmény és más szakterületek művelői között, felismerve az anyaggyűjtésben a régészethez, műemlékvédelemhez, helytörténeti kutatásokhoz való kötődés fontosságát. E múzeumi részmunkaterületeknek nevet is adott, tőle származik „hadirégészet" kifejezésünk. A Műemlékek Országos Bizottságával karöltve a katonai helytörténeti (Aggházy szóhasználatával „hadi helykegyeleti") kérdésekben jelentős eredményeket sikerült felmutatni: az 1926-os, 400. évfordulós mohácsi emlékünnep megrendezésével, II. Lajos egykori, Budától a mohácsi csatamezőig tartó útvonalának emléktáblákkal való megörökítésével, a különböző temetőkben nyugvó jeles katonák nyilvántartásba vételével, az 1849-es budavári ostrom számos emléktáblájának kezdeményezésével, köztük Görgey három budai főhadiszállásának megjelölésével. Régészeti munkát jelentett az is, amikor Aggházy igazgatósága alatt a múzeum környékének rendezésekor az Esztergomi-bástya területé-