Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

és műtárgy vonatkozásban, valamint egyes darabokat és összegszerű adatokat tartalmazó kimutatások képezik alapját próbálkozásunknak. A rekonstrukció mégis hézagos marad! A kép, amely kialakul, a pusztulás méreteinek megítéléséhez elég, de ahhoz semmiképpen sem, hogy a múzeum értékeinek sorsát darabonként nyomon lehessen követni. S ebben még tragikusabb, hogy kiemelkedő személyekhez kötődő relikviák váltak személytelenné még akkor is, ha netán ma raktárainkban őrizzük azokat. Csak a nem remélt véletlen segíthetne azonosítani e tárgyakat, mivel a leltárkönyvek pusztulása a számok alapján történő identifikálás lehetőségétől is megfoszt bennünket. A múzeum épülete 1944. december és 1945. február között — tehát Budapest ostromának hónapjaiban — bombatalálatok, tüzérségi lövedékek és aknák romboló-pusztító hatására 80%-os kárt szenvedett: a külső főfalak 30%-a, a tetőszerkezet 75°/

0-a pusztult el, egyetlen ép ablak nem maradt. A kiállítási termek tárlóinak zöme, 723 darab megsemmisült. Az épülettömb Kapisztrán téri szárnya — az Árpád vezér laktanya nem tartozott a múzeumhoz — kisebb károkat szenvedett. Az újjáépítési munkák sorrendjét nem volt nehéz meghatározni. Az élet a romtalanítással kezdődött, amely a néhány fős állományra és az odarendelt munkaerőkre hárult. A romtalanítás egyúttal az épületben visszahagyott és a romok alá került muzeális értékek kiválogatását is jelentette. A fő gond a Somlóvárra kitelepített anyag hazaszállítása, illetve a Hadilevéltár iratainak beszállítása volt. Ez utóbbi ugyanis 1918-tól az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében működött, ám annak súlyos sérülése és a helyhiány miatt a Hadilevéltár anyagának elszállítását sürgették. A Vallás- és Közoktatásügyi, valamint a Honvédelmi Minisztérium megegyezésének végrehajtására úgy kerülhetett sor, hogy a múzeum épületében biztosították az anyag elhelyezéséhez szükséges minimális feltételeket. A körülmények kedvező alakulása megkönnyítette annak az elképzelésnek a megvalósulását, hogy az Árpád vezér laktanyát eleve a levél- és irattár igényeinek kielégítésére vegyék számításba. A helyreállítási, majd a teljes újjáépítési munkák sorrendjét mindenekelőtt a jövendő közös intézmény elhelyezése határozta meg. A helyreállítási munkák májusban kezdődtek, s bár szakmunkások hiányában csak lassú ütemben haladtak, annyi megvalósult, hogy a múzeumépület földszinti részében a levéltári anyagot és az épen maradt berendezési tárgyakat el lehetett helyezni. Ugyanitt kaptak helyet a romok alól előkerült és Somló várról visszaszállított muzeális anyagok. Ez utóbbi érdekében még április végén a múzeumparancsnok kezdeményezésére a honvédelmi miniszter a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz fordult. Kérte, hogy ezt az anyagot, „melyben a szovjet kormány által Magyarországnak 1941. évben visszaajándékozott 63 drb 1848-as honvédzászló is van, a magyar honvédségnek kiadni szíveskedjék és egyben megengedni, hogy birtokbavételéről, elszállításáról és őrzéséről a magyar honvédség gondoskodjék". A múzeum képviselője a helyszínre utazott, ahol igen kedvezőtlen kép fogadta. „Meggyőződést szerezhettem arról— írta jelentésében —, hogy az anyagot állandóan fosztogatják. A veszprémi rendőrkapitányságról a múzeum anyagának őrzésére kirendelt Vig Antal rendőr őrmester jelentette, hogy megérkezésem előtti napokban is egy letakart rendszámú autóban vittek el ládákat, képeket és múzeumi anyagokat erőnek alkalmazásával." A múzeum küldöttje — a korláto-