Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

állási mozgalom egyik katonai vezetőjének íróasztala, a 11. budapesti helyőrségi kórház ellenállási mozgalomba bekapcsolódott orvosainak dokumentumai, a kórház mártírhalált halt papjának, Kalló István esperesnek a reverendája, Szabó Ferenc kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző ingzubbonya, amelyet — a szovjet hadsereg politikai tisztjeként — a nácizmus elleni harcokban viselt, Varga Gyula Andrásnak, az oroszországi magyar internacionalisták kiemelkedő vezetőjének, a Magyar Néphadsereg altábornagyának öltözete. A múzeum különböző leltári kimutatásaiban a felszabadulást követő évtized gyűjteménygyarapítási tevékenységének pontos statisztikáját látjuk. Hozzá kell tenni: a darabszám nem minőségi mutató, a muzeális érték nagyságáról, az eredeti darabok jelentőségéről nem nyújt hiteles képet. Ugyancsak megjegyzést kíván az is, hogy a statisztikában felsorolt tárgytípusokon kívül más gyűjteményrészek is találhatók a múzeumban. (Például nem szerepel a fotó- és könyvtári anyag sem!) Egy leltári összesítő tájékoztató szerint: az 1961. XII. 31-i leltári zárás: 57 979 tétel az 1962—1970 közötti gyűjtés: 16 330 tétel Tehát 1970. XII. 31-én összesen: 74 309 leltári tétel szerepel a könyvekben. A múzeum gyűjteményi tevékenységében 1966-ban, a tervciklus végén és az új kezdetén, szemléleti módosulás következett be. Ebben a leltározás javuló mennyiségi eredményei, az első állandó kiállítás teljes elkészítése és a múzeumi tudományos munka fokozottabb igénye játszott közre. Ezt egyre határozottabban képviselték a munkatársak, és mindinkább polgárjogot nyert a tervezésben is. Bár nem volt még szó kutatási irányok, összehangolt részfeladatok megjelöléséről, de két fontos alapelv utat tört magának. Az egyik: a múzeumi forrásanyagra építő tudományos feldolgozómunka elfogadtatása; a másik: a gyűjteményi nyilvántartás tudományos oldalának erősítése, ami a tárgyleírásokban, meghatározásokban és a további kutatást előmozdító segédanyagok készítésében öltött testet. E tervezési vonások a tervdokumentumokban évről évre jelentkeztek, tervszámokká alakultak, de a kívánt eredmény számos ok következtében — döntően időszerű kiállítások közbejötte miatt —- nem született meg. Egy 1968-as gyűjteményellenőrzés tapasztalatait összegező jelentés megállapította: ,,Az egyes gyűjteménycsoportokban a tárgyak jelentős része nincs tudományosan feldolgozva. Rosszak a meghatározások, megnevezések, a tárgyak nincsenek leírva, nincs utalás szakirodalomra... Még sok a nyilvántartásba nem vett, leltározatlan tárgy... A gyűjteményraktárakban elhelyezett tárgyak áttekinthetősége nem kielégítő. Ennek egyik fő oka, hogy nincs megfelelő mutatórendszer... A különböző gyűjtemények anyaga olykor keveredik. Az új nyilvántartásra való áttéréskor az egyes gyűjteménycsoportokat homogénné kell tenni, sőt kívánatosnak látszik néhány gyűjteménynek a tagolása is." A szükséges és a kötelező előírások szerint is kívánatos gyűjteményi tevékenység — ami a múzeumi közönség előtt nem ismert belső képet lényegesen előnyösebbre változtathatta volna — a következő évtizedekre tolódott. A tudományos feldolgozó munka is polgárjogot nyert a tervezésben, ám annyira szerteágazó témakörökben és olyan ívterjedelmekkel, ami csupán óhaj maradhatott. Az 1966—1970-es évek múzeumi tudományos tervében a kiadásra tervezett munkák között három évkönyv — egyenként 25—30 ív —, valamint különböző tanulmányok szerepeltek 60 ív terjedelemben. A népszerű kiadványok egy része