Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

oktatás szempontjából jelentős. A kötelezettség kiterjedt a kiemelkedő személyek emlékeire is. A hadtörténeti emlékek védetté nyilvánítását a Hadtörténeti Múzeum intézi. Jelentős előnyöket élvez a múzeum a védett tárgyak elidegenítése esetén az elővásárlási jog gyakorlásával. A „földmunkával egybekötött kutatások" (ásatások) jogát — a törvényerejű rendeletben szabályozott módon — a Hadtörténeti Múzeum is gyakorolhatja. Ettől függetlenül: az ásatások során feltárt és állami tulajdonba vett muzeális tárgyak — a gyűjtőköri vonatkozás alapján — a Hadtörténeti Múzeumba is kerülhetnek, a művelődésügyi miniszter révén, az Ásatási Bizottság javaslatára. A hadtörténeti emlékek esetében a muzeális tárgyak külföldre szóló kivitelét, a kiviteli eljárás lefolytatását a Hadtörténeti Múzeum végzi. Az országos státus tehát nem csupán annak elismerését jelentette, hogy a múzeum gyűjteményei nemzeti kult úr javaink számon tartott részét alkotják, hanem — széles körű jogok biztosításával — kötelezettségeket is rótt a múzeumra. E jogok a későbbiekben tovább bővültek, többek között az országos szakfelügyelet tekintetében. A múzeum a jogkörébe utalt feladatoknak csupán néhány vonatkozásban tudott eleget tenni. Még ma is sajnálatos a szakfelügyelet gyakorlásának hiánya, amely megfosztja attól, hogy jogszerűen áttekintse a magyar hadtörténelem hazai emlékeit, befolyást gyakoroljon e gyűjtemények területére, bevonja azokat a tudományos kutatás és hasznosítás körébe. A régészeti ásatások feltételeinek hiányában az intézmény nélkülözi a magyar középkorra vonatkozó muzeális értékek megszerzésének elsődleges lehetőségét, bár a magyar hadtörténelem egészének bemutatása követelménnyé vált. Zavaró tényezőként hatott, hogy a rendelet szerint az országos múzeum vezetője — jogi személy lévén — olyan hatáskörrel rendelkezik, ami a Magyar Néphadseregen belül a múzeum parancsnokát nem illeti meg. A múzeum valós helyzete és lehetőségei, valamint az elvárások között — az országos státus követelményeit is figyelembe véve — növekedett a feszültség. Az adott időszakban a gyűjtemények rendezettsége elmaradt a követelményektől. Ugyancsak nehezítette a helyzetet, hogy a raktárakat magába foglaló épületrész utolsóként — és nem is megfelelő korszerűséggel — készült el. A gyűjtemények két évtizedes vándorlása nem segítette sem a nyilvántartási munkát, sem a raktári rend kialakulását, legkevésbé a színvonalas feldolgozó tevékenységet. Ezen a helyzeten kívánt változtatni az 1959-től nagyobb figyelemmel kísért és folytatott gyűjteményi munka. Az általános helyzet jellemzéseként rá kell mutatni arra, hogy az új szerzemények leltározása nem volt mindig folyamatos, tehát az anyagmennyiséggel növekedett a leltározatlanság is. A vezetés fontosnak ítélte, hogy a múzeum legalább a biztonságos nyilvántartás minimumával rendelkezzék. A mennyiségi mutatók teljesítése (évenként 20 ezer darab) változtatott a helyzeten, de tudományos értéke — a meghatározások, leírások bizonytalansága és elmaradása folytán — nem volt. A múzeumban őrzött forrásanyag áttekinthető értékelési lehetősége nem változott, széles körű kutatásokhoz alkalmatlan maradt. Az eredményes tudományos kutatómunka — néhány részkérdésben — legfeljebb egy-két belső munkatárs számára volt lehetséges. 1961 végén megközelítően felmérhetővé váltak a múzeumi gyűjtemények: a leltárkönyvekben 57 979 darab, illetve tétel szerepelt. Néhány fontosabb gyűjte-