Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)
HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után
amely első megfogalmazásban 28 terem megnyitását először 1963-ig, majd 1964 végéig, a végleges előterjesztésben 15 terem (1300 m 2 ) berendezését 1965 végéig irányozta elő. Az ütemezett terv öt tudományos munkatárshoz kötötte az egyébként reális elképzelés megvalósítását. Ez a terv már számot vetett a munkatársak tudományos tevékenységével, disszertációk, tanulmányok, kiállítás vezetők írásával, tudományos minősítések megszerzésével, nyelvvizsgákkal, magasra szabott mennyiségi követelményként a múzeum gyűjteményi anyagának rendbetételével, valamint időszaki és vándorkiállításokkal, közte az__1963—1964-ben létrehozott Haditechnikai Parkkal is. A múzeum a tervezett kiállításokat létrehozta, és ez közművelődési szempontból tekintve nagy eredmény volt. A kiállításokat öt év alatt 600 ezer látogató tekintette meg. A terv egyéb célkitűzéseinek kudarca viszont növelte a belső feszültségeket. A kiállítások kizárólagosságát — de nem prioritását — hangsúlyozó, a múzeumi munka szükséges harmóniáját figyelmen kívül hagyó tervezés elkerülhetetlenül felerősítette a negatív folyamatokat. Erre figyelmeztettek a gyűjteményi és a tudományos feldolgozó munka adatai. Az 196l-es széles körű múzeumi vizsgálat — az intézményi munka pozitív vonásainak elismerése mellett — a fejlesztés érdekében a működési feltételek árnyoldalaira is rámutatott. A múzeum közgyűjteményi jelentőségét azonban nem kérdőjelezte meg, ellenkezőleg: végkövetkeztetéseiben nyomatékosan aláhúzta ,,a múzeum jelenlegi helyzetének rögzítését s annak az elvnek a kimondását, hogy a múzeumban összegyűjtött és ott őrzött valamennyi gyűjtemény múzeumi gyűjtemény". Ekkor már folytak az új múzeumi törvény, az Elnöki Tanács 1963. évi 9. számú törvényerejű rendelete kiadásának előkészületei. Célja az 1949 óta végbement változások, a szocialista építés viszonyai közt tevékenykedő múzeumi hálózat jogviszonyainak kodifikálása volt. Bár a múzeumok valamennyi gondját nem tudta maradéktalanul megoldani, jelentős segítséget nyújtott a továbbiakban. Jogi védelmet nyertek a muzeális emlékek, a közgyűjtemények mellett a magángyűjtemények, sőt — bizonyos feltételek között — az egyedi muzeális tárgyak is. Szabályozta a rendelet az ásatási területek védettségét és a muzeális tárgyak védhetőségét. A törvényerejű rendelet a közgyűjteményeket két nagy egységre bontotta: az országos, valamint a tanácsok és más szervek tulajdonában álló múzeumokra. Meghatározta az előbbiek fogalmát, amelyek „sajátos gyűjtési körükben kimagasló, országos érdekű, területileg és történelmileg teljességre törekvő muzeális gyűjteményt őrző, azt tudományosan feldolgozó és a népművelés szolgálatába állító tudományos intézetek", élükön főigazgatóval, akit a felügyeletet gyakorló miniszter személyes hatáskörben nevez ki. A törvényerejű rendelet egyébként 11 múzeumot sorolt az országosak közé, köztük a Hadtörténeti Múzeumot is. A művelődésügyi miniszter végrehajtási utasítása 1965-ben jelent meg. Ebben többek között meghatározta az országos múzeumok alapvető joggyakorlatát, és értelmezte néhány definícióját. Kimondotta, hogy a védelem alatt álló muzeális tárgy fogalmába tartozik többek között minden, a fejlődés szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, ipartörténeti, műszaki tárgy. Bejelentési kötelezettség alá esik — bizonyos megkötésekkel — az állami, társadalmi, szövetkezeti szervek, jogi személyek és állampolgárok részéről a hazai és külföldi eredetű történeti emlék és olyan műszaki tárgy, amely a technikatörténet vagy a műszaki
