Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

eredményeinek felhasználását is lehetővé tették. A forradalom több lényeges kérdésének megítélésében megszülettek a marxista történetírás reális értékelései, s ez a kiállítás összképében is tükröződött. Érdekes ugyanakkor, hogy a „személytelenség" — a forradalom vezető alakjait tekintve — még mindig jellemző maradt, de ez már inkább kutatási fehér foltokra, semmint politikai tilalomfákra emlékeztetett. A proletárdiktatúrát megelőző polgári demokratikus forradalom felvillantása ugyan kiemelte a témát az elhallgatás homályából, de jelentőségének történelmietlen megkérdőjelezése túlhaladott álláspont volt. A kiállítást Úszta Gyula altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese nyitotta meg. A kiállítás lényeges tartalmi változásai, valamint a művészetfelfogásban is érvényesülő új hatások átalakították a kiállítási architektúrát, az esztétikai megformálást. Jóllehet alkalmi emlékkiállításról volt szó, a tudományos alaposságra, a történeti hitelességre irányuló erőteljes törekvés a dekoratív-propagandisztikus eszközök visszaszorítását követelte, aminek a rendezők eleget is tettek. A nagyszámú levéltári forrás bemutatása például a vitrinek fokozott mértékű használatát kívánta meg, de nem tűrte el a „díszítő elemek" használatát. Az aktuálpolitikai jelszavak elmaradásával pontos — igaz, még tankönyv jellegű — tájékoztató útmutatók, tényközlő tárgyfeliratok jelentek meg. A mondanivalónak alárendelt kifejezési forma, a múzeumi tárgy fontosságát aláhúzó „tálalás" ugyanakkor a kiállítási tartalommal egyenrangú esztétikai produktumként volt jelen. Sajnos, a következő másfél évtized, az első állandó történeti kiállítássorozat e tekintetben egy helyben topogást, végső soron lemaradást eredményezett. Az épület második világháború utáni rendbe hozásának munkáit — mint arra utaltunk — 1947-ben kezdték el Legény Zoltán építész tervei szerint, majd a helyreállítás nagyobb ütemben 1952-től folyt Imrényi Imre mérnök vezetésével. Elsőként az összeomlott déli szárny újjáépítése történt meg, s ezzel párhuzamosan eredeti formájában visszaállították az épület kapucsarnokát. Városképi és műemléki szempontból nehezebb feladat volt a sétányra néző nyugati homlokzat kialakítása. Az új rekonstrukciós terv elfogadta az 1926. évi átalakítás lényegét, de egyes építészeti részleteket megváltoztattak: visszaállították a várnegyedben idegenül ható, fekvő négyszög alakú ablaknyílásokat az eredeti kőkeretes ikerablakok helyett. A bejárat feletti erkélyt — amely oszlopaival együtt romba dőlt — ugyancsak áttervezték. Ez utóbbiakat a Kapisztrán téri épületszárny bejárati oszlopainak megfelelően képezték ki, az erkélyt pedig klasszicista rácsozattal látták el. Ez a Hild József által tervezett Váci utca 16. számú lebontott ház egykori függőfolyosójának darabjaiból készült. A földszint ablakrácsai harmonikus egységbe kerültek a Várban másutt is előforduló megoldásokkal, a kapubejárat tölgyfaborítású részei ugyancsak klasszicizáló stílusban épültek újjá. Az 1848—1849-es szabadságharc idején a várat ostromló magyar tüzérek belövéseit idéző és a homlokzatba falazott golyókat változatlanul megtartották. Az északi toldalékszárny 1892-ben épült: konyhaüzemet, fürdőket, legénységi termeket, irodahelyiségeket, a pincerészben nagy méretű raktárakat foglalt magába. A második világháborús hadműveletekben csaknem megsemmisült. Az eredetileg eklektikus homlokzatot a déli szárnyhoz igazították, belső kiképzését az új céloknak megfelelően alakították, így például a földszintet két emelet belmagasságú csarnokká képezték ki. A különböző korokban készült épületrészeket tehát az új rendeltetésnek meg-