Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

MAKAI ÁGNES: A Katonai Mária Terézia Rend emlékei múzeumunkban

kért különösen megjutalmazzuk, hogy a mellékelt rendjelvény nyilvánossága által tanúsított bölcsességük és hősiességük, egyúttal dicső magatartásuk emléke az utókornak is példaképül szolgáljon. így tekintetbe vettük br. Piret de Bihain Jenő vezérőrnagyunknak és dandárparancsnokunknak 1866. június 24-én, a custozzai csatában tanúsított bátor és bölcs cselekedetét, amely hiteles rendi próba és az összegyűlt káptalan által megvizsgált bizonyítványok alapján elegendően bizonyíttatott és elismertetett, és jónak láttuk, hogy őt az 1866. augusztus 29-i határozattal Katonai Mária Terézia Rendünk lovagjává kinevezzük, s nagymesteri teljhatalmunknál fogva a legkegyelmesebben megerősítsük. Mindamellett meg vagyunk győződve arról, hogy br. Piret de Bihain Jenő vezérőrnagy katonai rendünk lovagjaként minden tekintetben a már kiadott rendelkezésekhez és a rendi alapszabályokhoz mérten fog viselkedni, s arra törekszik, hogy magát császári-királyi nagymesteri kegyeinkre a jövőben is méltóvá tegye. A jelen nyílt levelet okmányként kiadva, nemcsak saját kezűleg írtuk alá, hanem a rend kancellárjával és titkárjával is ellenjegyeztettük, s a közönséges rendi pecsétet ráfüggesztettük. Kiadva császári-királyi fő- és székvárosunkban, Bécsben, 1866. december 20án, uralkodásunk 19. évében." A keltezés alatt, baloldalt Ferenc József saját kezű aláírása, középen gr. Wratislaw (Nettolitzki von Mittrowitz, Eugen) rendkancellár, alul, az okmány visszahajtott szélén Ludwig von Reymond titkár aláírása olvasható. Br. Piret de Bihain Jenő (1821—1902) bár Pesten született, s 1840-től „magyar honfiú" volt, XIX. századi történelmünk emberpróbáló politikai fordulatai közt az életfogytiglani Habsburg-hűséget választva, előléptetésekben s kitüntetésekben bővelkedő, nem mindennapi tiszti pályát futott be. 1837-ben kadétként kezdte katonai karrierjét. 1845-ben már kapitány és századparancsnok a 4. ulánusezredben. Részt vett az 1849-es Magyarország elleni hadjáratban, s a szabadságharc alakulására végzetes temesvári csatában egy magyar üteg bravúros elfoglalásával úgy kitüntette magát, hogy megkapta a Vaskorona-rend III. osztályát. 1856-ban már ezredes és ezredparancsnok, 1862-ben vezérőrnagy és dandárparancsnok. Az 1866-os Poroszország és Itália elleni hadjáratban a déli hadsereg V. hadtestének kötelékében vett részt. A custozzai csatában azt a feladatot kapta, hogy dandárával az ellenség által megtámadott tartalék hadosztályt mentse fel. Feladatát úgy hajtotta végre, hogy közben — önálló akcióként — az ellenséges bal szárny legerősebb támaszpontját is elfoglalta, s ezáltal az ellenséges erők visszavonulási útvonalát jórészt elvágva, az osztrák győzelem kivívásához jelentősen hozzájárult. Sikeres beavatkozását a Mária Terézia Rend lovagkeresztje koronázta. 1868-ban Albrecht főherceg főudvarmestere lett, ebben a minőségben előbb altábornagy, majd a 9. dragonyosezred tulajdonosa, 1878-tól pedig lovassági tábornok. 1881-ben a Vaskorona-rend I. osztályát a III. osztály visszamenőleg adományozott hadidíszítményével, 1883-ban a Lipót-rend nagykeresztjét a korábban kapott középkereszt hadidíszítményével, 1895-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta meg. 1895-ben nyugalomba vonult, de az uralkodó 1897-