Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

MAKAI ÁGNES: A Katonai Mária Terézia Rend emlékei múzeumunkban

gesztusként? — férjét s uralkodótársát, Lotharingiai Ferencet tette meg, aki 1745 óta német-római császár volt. Utódaik idejében hasonló kettősség nem fordult elő: a Habsburg-ház mindenkori feje mint uralkodó gyakorolta egyúttal a rend nagymesteri tisztét is. (A monarchia összeomlása utáni helyzetet a későbbiekben ismertetjük.) A Mária Terézia Rend további jelentősebb tisztségei: a kancellár, a kincstárnok, valamint a titkár. Ünnepnapja október 15., Szent Teréz napja volt. A rendnek eredetileg vörös-fehér-vörös vállszalagon viselt nagykeresztes és ugyanolyan színű, de keskenyebb mellszalagon viselt lovagkeresztes fokozata volt, 1765-től bővült nyakban viselt középkereszttel, a nagykereszt pedig csillaggal. Sok korábbi lovagrenddel ellentétben az alapszabály nem határozta meg a kitüntetettek számát, azt kizárólag a méltó vitézi tettek mértéke döntötte el. Az adományozás feltételeként figyelembe vehető, ellenség ellen, fegyveres kézzel végrehajtott, s a hadi helyzetet jó irányban befolyásoló haditett tényét azonban a jelölteknek öt szemtanú írásos bizonyságtételével kellett igazolniuk. A kitüntetés kezdeményezése tehát általában „alulról" indult. Ha egy tisztnek sikerült olyan bátor és eszes haditettet végrehajtania, amelyet bajtársai és parancsnokai a Mária Terézia Rendre méltónak találtak, akkor összeállították a tényleírást, majd a szemtanúk megerősítésével, s a parancsnokok ajánlásával együtt eljuttatták a rend kancelláriájára. Bár nem volt szabályos, de az is előfordult, hogy a nagymester — az uralkodó — a csatatéren helyben tüntetett ki valakit az érdemrenddel. A tényleírást és a bizonyításokat ez esetben utólag pótolták. Az alapszabály nagy súlyt helyezett arra, hogy a hadsereg minden tisztjének módja legyen esetleges vitézi tettét a kitüntetésre fölterjeszteni, de arra is, hogy az elbírálás pártatlan és igazságos legyen, és valóban csak a legméltóbbak részesüljenek az adományozásban. Példaként föl is sorol ilyen cselekedeteket: ,,Ha valamely tiszt különös parancs nélkül támadást intéz, és nemcsak hogy higgadt lelkierővel minden intézkedést megtesz, hanem ekkor személyes bátorságot is tanúsít, ha az eljárásával az alája rendelt legénységet buzdítja, sáncot, gátonyt vagy valamely más megszállott helyet megmász; ha az ellenséges csapatok között valahol hézagot vévén észre, ezt a sikert ígérő körülményt külön parancs bevárása nélkül szolgálatunk javára felhasználja; ha valamely veszedelmes vállalatnak végrehajtására önként ajánlkozik és ez neki sikerül is; ha a harcvonalban saját szárnyán dandárával, századával vagy osztagával önszántából olyan mozdulatot tesz, mely egy hadtestnek, vagy talán az egész hadseregnek is kiváló hasznot hajt; ha valamely kivihető katonai tervvel vagy egyéb felfedezéssel áll elő, s ezek végrehajtásával valódi hasznot tesz stb."

2 A fölsorolt tettek lovagkeresztre jogosíthatnak. ,,A nagykereszttel ellenben igen takarékosan kell bánni — írja tovább az alapszabály —, ez csakis abban az esetben hozható javaslatba, ha ugyanabban a tettben a vitézséghez rendkívül eszes magatartás is járul." Arról, hogy a jelölt cselekedete méltó-e a kitüntetésre vagy sem, a rendtagokból álló testület, a káptalan döntött. A végső szót a nagymester mondta ki. A káptalan az odaítélések korrektségére törekedett. Ebből fakadt időnként a formaságokhoz való, talán túlzott ragaszkodása is. Br. Splényi Béla emlékiratában olvas2 Uo.: 124. o.