Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

korábbi évszázadok tárgyi és dokumentumanyaga a közelmúlt emlékeivel, amelyek közt látható volt — többek között — Kiss Jánosnak, az ellenállási mozgalom mártírjának képe és a Nógrádi Sándor vezette partizánegység zászlaja. Minden, ma már világosabban látott problematikus vonás, szemléleti egyoldalúság, kételyt támasztó egyszerűsítés ellenére, ez a kiállítás történetfelfogásában valamennyi korábbinál helyesebb, igazabb és őszintébb volt. Ez a fajta kiállításrendezői törekvés — alapjaiban — évtizedeken át hatással volt a Hadtörténeti Múzeum tevékenységére. Ez idő tájt újította fel munkáját a múzeum bécsi kirendeltsége is. Jelentkeztek az első külföldi intézmények: a tájékozódás, a kapcsolatteremtés, a gyűjtés szándékával. A párizsi „Katonai Jelvények Gyűjtőinek Egyesülete" második világháborús jelvényeket kért a magyar katonai attasé közreműködésével, s végül 20 darabból álló kollekciót kapott. Ezzel egy időben amerikai tisztek „egy Washingtonban létesítendő hadimúzeum" számára gyűjtöttek adatokat, majd — a tapasztalatokon kívül — a nekik ajándékozott 25 darabos éremanyaggal távoztak. Mint arra már utaltunk, az intézmény „Honvéd Múzeum" elnevezéssel működött 1947. márciusig, s addig a levéltári és a könyvtári ügyek hozzá tartoztak. Ekkor kezdeményezte a HOTI, a Honvéd Tudományos Intézet létrehozását Erdélyi, aki figyelemre méltó gondolatokat vetett fel. A hadtörténelmet egységes egészként fogta fel, intézményrendszerét belső összefüggéseiben vizsgálta, s úgy látta, hogy az intézet működését a különböző érdekű és célú szétforgácsolás jelentősen gyengíti. Tekintve, hogy az egyesítés alapjául szolgáló intézményeknek — közös vonásaik mellett — lényegbevágó sajátosságaik és rendeltetésszerű különbségeik is voltak — amelyek anyagi, személyi konzekvenciákkal jártak —, a gondolat felvetése 1946-ban korainak tűnt. Erdélyi lényeges felismerése volt a levéltár és a hadtörténeti kutatások kettéválasztása, illetve ez utóbbi feladatkörnek kiszélesítése, amennyiben nemcsak a honvédségen belüli tudományos irodalom irányításának és művelésének lett volna legfőbb szerve, hanem a katonai folyóiratoknak is. Mint indokolta: „A katonai irodalom eme centrális kiépítésével nemcsak a szakszerű irányítást, hanem az egységes honvédségi szellem kialakítását is jelentékenyen előmozdíthatnánk." Figyelemre méltó gondolat volt a művészeti osztály létrehozása, amely egyfelől otthona lett volna a katonaművészeknek, másfelől összefogta volna a restaurátorműhelyeket. Az intézmény könyvtára valamennyi honvédségi bibliotéka egyesítése révén jött volna létre. Az 1947. márciusi szervezési utasításban a fenti elképzelés bizonyos elemei megvalósultak. Alapvetően kettős funkciójú intézményt hagytak jóvá, amely elnevezésében — Honvéd Levéltár és Múzeum — is tükröződött. Parancsnoka változatlan maradt 1949 februárjában bekövetkezett haláláig, majd az 1950 szeptemberig tartó rövid periódusra vezetőjévé dr. Szentneményi Béla ezredest nevezték ki. A létszám 1947-ben 33 fő volt, de a nagy „rendezési hullám" beindítása után, 1948-tól 45 fő és 5 tiszteletdíjas, valamint 38 vezényelt tiszt és tiszthelyettes teljesített szolgálatot. Elkészült az intézmény működését szabályozó első szervi határozvány, amelynek 2. paragrafusa kimondta, hogy „A Honvéd Levéltár és Múzeum tudományos katonai intézet". Kodifikálták a múzeum tevékenységi körét: „Az állandó magyar