Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

fokú céltudatosság jellemezte a haladó történelmi múlt muzeális jelentőségű tárgyi emlékeinek befogadását. A múzeumi gyűjtemények rekonstrukcióját, egyes esetekben az alapok megteremtését jelentős támogatásban részesítették a demokratikus rendszer új és újjászervezett intézményei. A kultúra műemléki, műtárgyi, muzeális értékekkel foglalkozó szférájában funkcionálni kezdtek azok az intézmények, amelyek helyükre irányították a múzeumi kincseket. Ebből a Hadimúzeum sem maradt ki, bár korántsem részesült a javakból a kívánatos mértékben. Az első évek gyarapodásának összképe rendkívül változatos esetekből állítható össze. A honvédelmi miniszter az Ideiglenes Nemzetgyűlés felhatalmazása alapján a Katonai Mária Terézia-Rend működését megszüntette, s annak jelvényeit a továbbiakban adományozni már nem lehetett, bár viselhetők maradtak. A feloszlatási rendelet egyúttal arról is intézkedett, hogy az esetleg meglevő jelvényeket a Hadimúzeumnak át kell adni. Az utolsó ügyvivő eleget tett a rendelkezésnek, ám a számottevő történelmi értékeket jelentő jelvényekből — kilenc darabot őriztek a Várban — egy sem maradt, csupán a bélyegzői utalnak a nagy múltú rend tevékenységére. Szerencsésebben végződött Albrecht főherceg mosonmagyaróvári értékeinek megmentése az Elhagyott Javak Kormánybiztosának intézkedései révén. Jelentékeny hadtörténelmi anyaggal gazdagodott ezáltal a múzeum: porosz és württembergi sisakokkal, övekkel, bojtokkal, vállpántokkal, sarkantyúkkal, 27 fényképr albummal, valamint az aranygyapjas rend adományozási okmányával. Eredményes volt az a megállapodás, amelyet a múzeum a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Bizottságával kötött, mivel ennek révén ugyancsak számos értékes tárggyal gyarapodott a gyűjtemény. A Nemzeti Múzeum közbeiktatásával e forrásból származik a ruhagyűjtemény fekete posztó, bársony galléros, kétfejű sassal díszített rézgombos tengerészeti frakkja, amely Hadik Miksa tulajdona volt. Évekkel később Magyaróvárról — a miniszteri biztos közreműködésével — került a ruhagyűjteménybe egy spanyol huszártiszti dolmány, mente, zubbony és kard, valamint egy cs. és kir. huszártiszti atilla, nadrág, zubbony és kard. A nyugatról visszaszállított magyar értékek kevéssé érintették az intézményt, mivel a Múzeum tulajdonát képező anyagoknak —- feltehetően — csak kis részét vitték külföldre. A Németországba hurcolt éremanyag — a Tűzkereszt a koronával, a Délvidéki, az Erdélyi és Felvidéki Emlékérem — a Pénzügyminisztérium révén jutott a Múzeumba. A Lampart Művek pedig a Károly-csapatkereszt és a vas Érdemkereszt matricáját adta át. A Somlóvárról széthordott tárgyakat azonban csak részben származtatták vissza. Évekkel később ugyan a honvédelmi miniszter utasítására és rendőri szervek közreműködésével kutatás folyt a térségben, de ez nem sok haszonnal járt. A felderítő munka eredményeként került vissza két ezüstkürt. Önkéntes jelentkezés alapján Somlószöllősrői juttatták vissza Bem fokosát. A legendás tábornok kardjának amúgy is kalandos története pedig újabb fejezettel gazdagodott. Dinnyés Lajos honvédelmi minisztert ugyanis Seregélyesről levélben kereste meg egy volt szakaszvezető bajtársa. A levélíró, ismerve Dinnyés vonzódását a régi fegyverekhez, tájékoztatta, hogy egy értékes kardot tudna neki szerezni. Ennek fejében pénzt kért — és kapott —, majd a karddal együtt jelentkezett az időközben miniszterelnökké kinevezett Dinnyés Lajosnál. ,,A kardot megnézve