Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT A TABÁNI SZARVAS-HÁZ

A már álló épület belső beosztásához lényegében nem nyúltak az addig is a vendéglőhöz tartozó, illetve lakóhelyiségekként használt részeken (kivéve, hogy megszüntették és egy szobává alakították a Váralja utcáról nyíló gyalogkaput); felszámolták ellenben a tobakáru-raktárat és, mint mondtuk, a mélypince Attila út felőli nagy nyílását. Ezek helyén új közfalak beépítésével a földszinten a kapualjtól balra négy külön-külön utcai bejárattal rendelkező üzlet-műhely jött létre, amelyek közül az újonnan épült főfalak között helyet kapó legszélsőhöz tartoztak további helyiségek az új keresztszárnyban. Az emeleten pedig két sokszobás, jó lakást lehetett elhelyezni ebben az épületrészben új közfalak beépítésével és szintén az új keresztszárnyba átnyúlóan. A keresztszárny további részében egy második, a korai elsőnél tágasabb lépcsőház épült, párhuzamoskaros, pihenős lépcsővel, ahonnan az emelet minden ajtaja megközelíthető volt az egységesen most körbevezetett függőfolyosón át. A lépcsőház túloldalán a földszinten egy az udvar felől nyitott nagyobb helyiséget terveztek, alighanem kocsiszínt. Ezen túl a keresztszárny és a Váralja utcai szárny már teljesen földben álló, ablaktalan sarkán az udvar felé nyitott további gazdasági helyiségek következtek volna, a Váralja utcai szárny sarkán pedig istálló, három sorban elhelyezett hat lőállással. Azonban a ma is álló falak arról tanúskodnak, hogy már kivitelezése előtt feladták a kocsiszín-istálló egység megépítésének tervét, és helyette a kocsiszín helyére két zárt csehsüveg-boltozatos helyiség, az istálló helyére más zárt gazdasági helyiségek kerültek, közéjük pedig, a keresztszárny végfalához tapadva, a mélypince hátsó, csapóajtós új lejárata. Sághy nyilván használta a pincét saját bora tárolására (jelentős nagyságú szőlők után fizetett ezen a telken adót), de a kereskedelmi arányú árumozgatásra alkalmas utcai lejáratra nem volt szüksége, a kisebbik lejáratot viszont úgy kellett átalakítani, hogy az immár saját telkéről és ne a szomszédéról induljon. A földszintet körben csehsüveg-boltozatok fedik. Az a kilenc boltszakasz, amely a kapualjtól az Attila úti házvégig fekszik, nem a főfalakra, hanem az eléjük épített és mély hevederívekkel összekötött falpillérekre terhel, amelyeket a szárny alatti pincében többnyire semmi nem tart. Ez határozottan amellett szól, hogy e boltozatok az egykori tobak-raktár falaihoz képest másodlagosan készültek — ekkor tehát. (A látványos önhordó épületszerkezetet ma a 19. század végén behúzott középfőfal, és attól az udvar felé eső részen számtalan új rabicfalszakasz torzítja.) A vendéglői terekben és néhány további nagyobb helyiségben ugyanilyen hevederes csehsüveg szakaszok vannak, de falpillérek nélkül, további helyiségek egy boltszakasszal fedettek. (Csak falkutatás dönthetné el, hogy ezek a boltozatok utólag vannak-e beültetve a korábbi főfalakba vagy egyszerre készültek azokkal.) Az emeleten körben csapos gerendafödémek voltak (ezeket a ház II. világháború utáni helyreállításakor teljes egészükben lebontották és új födémre cserélték.) A tervlapon a ház Új utcára (Attila út) néző homlokzatát ábrázolták a megépültnek, illetve a valóságosnak megfelelő nyíláskiosztással, de egy erőteljes osztópárkánytól eltekintve teljesen sima falfelületekkel (6. kép). Ez biztosan nem felel meg sem az akkor már létező, sem az ekkor létrehozott állapotoknak, hiszen a homlokzat ma is meglévő gazdag tagolását — mint láttuk — már az első építkezések során kialakították, és ekkor továbbvitték arra az épületrészre is, amelyen korábban nem volt, illetve amelyik újonnan épült. Kételyünk csupán a tekintetben lehet, hogy a falazatból ki nem alakított, csak vakolatból húzott elemekkel: kisebb táblázatokkal és a főpárkány részietformái

val nem ekkor gaz-