Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT A TABÁNI SZARVAS-HÁZ

Az épület vegyes, de túlnyomórészt törtkő falazatába téglából rakták a nyílásáthidalókat; a nyílások szélét nem falazták ki, de többnyire a maiakkal megegyező szélességű ablaknyílások helyét hagyták meg. (A mai ablakok körül és későbbi falazatokban számos kőkeretes könyöklődarab került elő, de egy sem eredeti elhelyezésben.) A homlokzati architektúrát nagyjából már a falazatból kialakították. így a nyílások közötti füles táblázatokat 3—4 cmes kiállással falazták a falsík elé s helyenként mindkét oldalon bekötötték a falba úgy, hogy egy-egy szélső követ két síkra faragtak. A füleket viszont utólag formálták a magasabb falsíkra állított kövek fölösleges részét durván visszavésve. Ugyancsak a fallal együtt készültek, de téglából, a párkányok. A sima osztópárkányt két-három kiálló, kötésbe rakott téglasor alkotja. A koronázópárkány a mai magasságban, többszörösen kilépő téglasorokból van felfalazva (de valamennyi részletforma: a lemeztagok többszörös sorolása, triglifek, gutták, fogak az összes vizsgált helyen modem vakolatból van húzva). Nem falazták ki az ablakok alatti és feletti kisebb táblázatokat, kivéve a Váralja utcai szárny az Attila útihoz képest némileg módosított faltagolását, ahol a földszinti ablakok fölötti táblák közepén a visszalépő tükröt már a falazáskor kialakították. A házat egységesen tojáshéj színűre meszelték, a tagozatokat tehát nem emelték ki más színű festéssel. Ami megépítésének pontosabb idejét és rendeltetését illeti: 1793/94-es adóévben az akkor Julianna Osztoics névre írt szomszédtelken megjelent egy italmérés (Schank), amely viszonylag kis forgalmú lehetett, hiszen csak két forintot fizettek utána. A következő adóévben ez a Schank eltűnt az Osztoics-lakóháznál, a sarokteleknél ellenben egy 3 forint adóval terhelt sörmérést (Bierschank) jegyeztek föl, valamint egy „kávés" (Coffeesiedef) személyt: Johann Dollrußt. Ezt a Bierschankot ettől fogva folyamatosan adóztatták, noha Dollfuß a következő évben egyszerűen gazdálkodóként szerepel (kiszorítva az egyik korábbi gazdálkodót is), majd a helyére kerülő Georg Ottdorfer (a polgárkönyvben Ottorffer) hivatalosan előbb gazdálkodó és bérkocsis (Wirth und Lehenkutscher) három lóval, és csupán 1799/1800-tól kávés. Az italmérés bérlője ekkortól fogva mindvégig „kávés" megjelöléssel fizetett adót. Bor és sör kimérésére minden városi polgárnak volt joga, amellyel eredetileg, akárcsak a sörfőzésével, utcánként-házanként meghatározott sorrendben élhettek maguk a polgárok, kitéve ilyenkor házukra az italcégért. A kávémérés viszont külön jogosultsághoz és engedélyhez kötött ipar volt. A kávés (Caffeesieder) joga lehet egyéni jog, amelyet személyesen, iparigazolvánnyal birtokolt, átruházhatatlanul és örökíthetetlenül. De létezett úgynevezett reáljog is, amely az ingatlanhoz tartozott, és ebben az esetben az ingatlan tulajdonosa bérlőt tartott a kimérés működtetésére. A 19. század második évtizedétől a tabáni adóösszeírások külön rögzítették, hogy telkünkön a háztulajdonosé a kávémérési jog (Kaffeesieder-Rechf). Reáljog volt tehát, ami után a tulajdonosnak is adót kellett fizetnie. A Dollfuß és Ottorffer személyéről ismert kevés adat világossá teszi, hogy „vendéglátó szakemberek" voltak, nyilván saját kávés mesterjog nélkül, hiszen Dollfuß egyáltalán nem volt budai polgár, Ottorffer pedig nem kávésmesterként, hanem háztulajdonosként vált azzá 1802 elején, noha egészen 1811/12-ig telkünkön adózott. így foglalkozásuk megnevezésének ingadozása arra utalhat, hogy az első években a telekhez sem tartozott még reáljog, de a polgári sörkimérési joggal (vissza?)élve már állandó italmérés folyt, amelyet szakemberre bíztak. Az 1797-es számlákban az iparosok a ház földszintjén levő „fogadót" említenek (herunten ihn wirdß Hauß I wirths haus).