Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

KÖNYVISMERTETÉS - VADAS FERENC: BRANCZIK MÁRTA — DEMETER ZSUZSANNA: BUDAPESTI ÉPÍTKEZÉSEK ÁLLOMÁSAI

minősége miatt a könyv műfaját inkább lehet képes történetként, mint albumként meghatározni. A harmadik egyedi vonás a könyv szerkezete. Ritkább tagoláshoz szoktunk, egész városrészek, korszakok vagy általános témák szerint, itt sokkal sűrűbb az osztás. Ali állomás alkotja a fejezeteket, az egyes peronok önálló anyaga az alfejezeteket. A tagolás erős vizuális hangsúlyt kap. Minden fejezet olyan oldalpárral kezdődik, amelyen a címen kívül csak egy környezetéből kiemelt képrészlet jelenik meg az adott rész emblémájaként. Ezt követik az alfejezetek: magyar, majd verzóján angol nyelvű szövegoldal, utóbbi párjaként egyetlen különösen hangsúlyos kép, majd a többképes oldalpárok. Nagyvonalú, jól áttekinthető beosztás, ami a kellőképpen szellős tördeléssel elegáns könyvet eredményezett. A feszes szerkezet fokozza a kötet koherenciáját, a jórészt párhuzamos térbeli és időbeli folyamat pedig (egyszerre halad az olvasó a városközpontból a Városligetbe és tovább, ugyanakkor a klasszicizmustól a szecesszió felé) lendületet ad akár a lapozásnak, akár az olvasásnak. Ez a svung (ha szabad ilyen csúnya szót használni) könnyen oda lett volna a szerzők-szerkesztők fegyelmezettsége, önkorlátozása nélkül. A rendelkezésre álló hatalmas anyagból kíméletlenül kihagytak sok értékes és izgalmas képet, hogy ne törjön meg a kötet ritmusa, ne keletkezzenek aránytalanságok vagy akár csak túlzsúfolt, disszonáns oldalak. Nem az a fontos, hogy ebben Demeter Zsuzsanna képszerkesztői profizmusa vagy Branczik Márta önfegyelme játszott-e nagyobb szerepet, a lényeg az, hogy kezelhető és — ettől nem függetlenül — a nem szakember olvasó figyelmét is folyamatosan ébren tartó, nemcsak tartalmában, hanem megjelenésében is nagyszerű, koherens könyv keletkezett, amely — meggyőződésem — sok kiadvány mintája lesz a jövőben. Eddig szó volt a könyv szerkezetéről, tagolásáról és a képanyag összetételéről, de arról még nem, hogy tartalmában mi újat hoz a kötet. Nem készült pontos összeállítást arról, hogy a képek mekkora hányada jelent meg itt először, de megkockáztatom: sokkal több az újdonság, mint amennyi egy nagyközönségnek szánt kiadványban szokásos. Közülük a régi Műcsarnok Palóczi (akkor még Platzer) Antal által készített pályaterve a kedvencem. Nem építészeti kvalitása, hanem különlegessége okán. Fontos pályázat volt, de a 44 pályatervből a nyertesen kívül csak kettő ismert. Ez az egyik. Készítője nem tervezőként, hanem városépítészeti kritikusként és teoretikusként ismert, azon a területen ő volt a legjelentősebb személyiség a századfordulón. Különleges trouvaille Meinig Artúr pályaterve a millenniumi emlékmű helyén korábban álló gloriettre. A Városliget és a Széchenyi-fürdő, továbbá a Korcsolyacsamok képei között is jó néhány publikálatlan volt eddig. A külön-külön korábbról már ismert képek is adhatnak új információt, ha a megfelelőek egymás mellé kerülve értelmezik egymást, esetleg átértelmezik az addigi tudást. Az oldalpárok összeállítása nemcsak formai, hanem tartalmi összefüggés szerint is történt. Gyakran került egymás mellé a terv és a megvalósult mű képe, külső és belső, egész és rész. Néhány példa: a Terézvárosi templom főoltára terven és fényképen, a régi pesti városháza két- és háromemeletes korában, az Erzsébet téri kioszk homlokzata és nagyterme, a kúria középrészének homlokzata és metszete, a Mintarajztanoda és a köröndi MÁV nyugdíjintézeti bérház sgraffitós homlokzata terven és fotón, a fasori reformárus templom csillára terven és képen, a már említett gloriett (vagy ahogy akkor hívták: Ybl fogpiszkálója) metszet- és nézetrajza, a Leitersdorfer-ház homlokzata — felsorolhatatlanul sok ilyen van