Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)
TANULMÁNYOK - BARDI TERÉZIA: A „RESPUBLICA CHRISTIANA " DIADALA FALIKÁRPITOKON
kastélyban, sok más értékes műtárggyal együtt elégtek. A kárpitok pótlását azonban már nem a Mité-műhely végezte. Mité ugyanis anyagi problémák következtében gyakran keveredett konfliktusba alkalmazottaival, és a kellemetlen szituációk okán 1718-tól nem kapott további megrendeléseket az udvartól. Az udvari megrendelések elapadása súlyos anyagi válságba sodorta az addig virágzó 68 Mite-manufaktúrát, amelyet Mité 1721-ben kénytelen volt bezárni. így a két elégett kárpitot 1724—1725 között a Mité-manufaktúrából kivált Josse Bacor mester La Malgrange-i műhelyében szőtték újra. 6y A keretek vázlatát Dieduonné Coquolet (vagy Coclet, Couquelay) (1677—1743) készítette. 70 Technikai szempontból a második sorozat jobb minőségű, mint az első. Darabjait széles, az első sorozatéhoz hasonló, képkeretet imitáló bordűr veszi körül, a kompozíciók két oldalán egy-egy, a kisebb sorozaton nem alkalmazott lécutánzattal. Az alsóknál és a felsőknél szélesebb, jobb- és baloldali bordűrök motívumai (korinthoszi oszlopokat tartó, meggörnyedt, török hermafigurák és fegyverekből összeállított diadaljelvények) az első sorozathoz hasonlóan, ám attól eltérő ikonográfiával és elrendezésben, ismét Lotharingiai Károly törökellenes győzelmeit idézik. Az első sorozattal egyezően a második sorozat kárpitjainak bordűrjében a képmező felső részét is elfoglalva, zászlókból összeállított trofeumra helyezett, felül hercegi koronával, alul pedig az Arany gyapjas-rend láncával ékesített címer, lent pedig pálma- és babérágakkal keretezett kartus látható, amelyben latin nyelvű felirat adja meg a kompozíció témáját. A második sorozat darabjain azonban már nem a képtémához kapcsolódó, Lotharingai Károly triumfusát erősítő elemként felmutatott lotharingiai címer látható, hanem a megrendelő Lipót herceg, illetve a hercegi pár (Lotharingiai Lipót és hitvese, Elisabeth-Charlotte d'Orléans) reprezentációját szolgálva, a lotharingiai és az orleansi címer együttes ábrázolása. Mind a címer, mind a kartus azonban jóval kisebb méretű az első sorozat darabjain megjelenőknél. A nemrég szétfejtett kárpit darabjai tehát későbbiek a többinél, és bordűrjük is eltér azoktól: nincs festménykeret-utánzat; a felirat lenn egy fegyverekből összeállított trofeumra helyezett, volutákkal díszített kartusban található; a bordűrt hadijelvények, fegyverek, páncélok, zászlók ábrázolása díszíti, amelyet a Lotharingiai-ház kettős keresztje, lángcsóva, Medúza-fejek, és római harcosok medaillonképei élénkítenek. 71 Mind a festmény-, mind a falikárpit-sorozatok felvonultatják azt a fiktív, allegorikus jelenetet, amely a Buda várának visszafoglalása után a városba 1686-ban, győztesen bevonuló Lotharingiai Károlyt diadalkocsiján ülve ábrázolja. A két világháború közötti Budapest műtárgypiacán megjelent a Lotharingiai V. Károly, diadalmenete Buda várába 1686-ban című festmény, 72 amelyet a kutatás a kárpitok lehetséges mintájaként azonosított. Az ágyúcsövön olvasható felirat alapján Horváth Henrik, aki 1932-ben elsőként publikálta a festményt, annak alkotójaként Heinrich H. Faustot 73 nevezte meg. Rózsa György a „Faust bin" feliratot nem a festő szignójaként, hanem jelentése alapján, az ágyú horderejére vonatkozó feliratként értelmezte: „Ököl vagyok". 74 Bár Rózsa, Galavics és mások a kép festőjét Herbei egy követőjének tartják, a művész kiléte, illetve a kép és a kárpitok kapcsolata (a kárpit a festmény elnagyolt tükörképe) azonban még további tisztázásra szorul. 75 Galavics azt sugallja, hogy a festmény és a kárpitsorozatok kompozíciója ugyanarra a forrásra vezethető vissza: Herbei elveszett olajfestményére. A másolat készítését 1694-re, Herbei innsbrucki és bécsi tartózkodásának idejére teszi. 76
