Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - RÉVÉSZ EMESE: VIRTUÁLIS PANTEONOK

fogjuk, kik a tudomány és ipar egyik vagy másik ágát közéletünkben kiválóbban képviselik" — kommentálta a folyóirat Asbóth Lajos hadtörténész képmását.'

5 Ezen elvek jegyében Az Ország Tükre egy megújuló, gyors ütemben modernizálódó és polgárosodó Magyarország arcképcsarnokát állította össze az évek során. A hatvanas években megkezdődő társadalmi átalakulások a folyóirat válogatásában is tükröződtek. Az időleges politikai enyhülés kétségtelen jeleként a portrék többsége Marastoni József Országgyűlési arczképcsarnokábm jelent meg, ám az 186l-re összehívott képviselők arcképei mellett alig közölt a lap politikusportrét.'

6 Arányaiban a legnagyobb teret itt is a kultúra művelői kapták, élükön az irodalom képviselőivel, őket a képzőművészek, zenészek és színészek követték. Ezzel szemben a hatalom kiváltságosai, így az arisztokrácia, a politikai vezetés és az egyház prominensei csupán szűk térhez jutottak. A főrangúakat például nem születési előjogaik avagy közéleti tisztségeik, hanem kizárólag közhasznú tudományos vagy mecénási tevékenységük predesztinálta arra, hogy helyet kapjanak a „modern Magyarország" arcképcsarnokában. A meghirdetett modernizációs program jegyében viszont nagy számban szerepeltek a folyóirat lapjain a technikai és természettudományok gyakorlói. A humántudományok olyan képviselői mellett, mint a történészek, régészek immár helyet kaptak felfedezők, földrajztudósok, vegyészek, gyógyszerészek, kémikusok, omitológusok, etnológusok és feltűnően nagy számban orvosok. A technikai tudományok képviseletében szerepeltek mérnökök, közgazdászok és mezőgazdasági szakemberek. Sőt Wahrmann Mór személyében már a zsidó származású nagyvállalkozók feltörekvő rétege is helyet kapott a modern Magyarország újra rajzolt társadalmi tablóján. KÖZÉLETI GRAFIKAI ARCKÉPCSARNOKOK A KÉPES SAJTÓBAN A folyóiratokban közölt arcképek az egyes újságok ideológiai, tartalmi egységéből olyan belső szervezőerőt merítenek, ami az egymást követő képmások sorát koherens portrégalériaként értelmezi újra. A ciklikusság szerves részét alkotja a jelen időben áramló sajtónak, általa minden szegmentált aktuális kijelentés időben szerveződő szekvencia részeként értelmeződik, kauzális magyarázatot nyer. így ez az eredendően ciklikus és belsőleg koherens média alkalmas eszköze a közösség számára morális igazodási pontot jelentő hősök vagy történések számbavételére. A kollektív mintaképet jelentő személyes életutak felmutatása, a morális orientációs pontként szolgáló ősök vagy „nagy emberek" vizuális reprezentációja a 18. század végén gyökeres átalakuláson ment keresztül. A hagyományos családi ősgalériák individuális és az uralkodói képcsarnokok dinasztikus horizontját felváltották feltűntek a nemzeti alapon szerveződő közösségek panteonjai, amelyek (szakítva a vérségi kötelék tradíciójával) immár a szellemi kiválóság és a közösségi szolgálat elvei mentén formálódtak. Az új célokat szolgáló mintaképek felmutatásában kezdettől fogva nagy szerepet kapott a sajtó mellé társuló sokszorosított grafika, amely a nemzeti panteon fennkölt gondolatát és nehézkes megjelenését a sajtó populáris, kommersz, ám igen mozgékony és közvetlen közegébe ültette át. Az újságszerkesztők a kollektív emlékezet szolgálata mellett némi üzleti haszon reményében vágtak bele grafikai arcképcsarnokok közlésébe,