Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Horváth Hilda: A Janny és a Zlamál család otthonai és tárgyai - polgári lakáskultúra a 19. század utolsó harmadában

A szekrényajtók teljes magasságában hosszú, lekerekített betét, a koronázó párkány felfelé ívelő közepén keretbe foglalt plasztikus rózsacsokor látható. Az ágy diófából készült, oldaldeszkái simák. Teljes hosszúságában vájatos keresztgerendába illeszthető keményfa hevederekkel rögzített. Három "grádlival" bevont lószőr matrac tartozott hozzá. Az említettek a korabeli háló nélkülözhetetlen kellékei voltak, de nem hiányozhatott a helyiségből tükör, néhány asztalka és szék sem. A családi hagyomány szerint a hálószobában volt egy biedermeier ökörszemes keretezésü tükör, továbbá állt még itt két fotel is, mely szintén a menyasszony hozományához tartozott. Neobarokk ízlésűek, szinte egyetlen egyenes porcikájuk sincs, a háttámla lágy ívelése követi a test körvonalát, karfák nincsenek, az enyhén hajló lábak bütyökben (egykor görgőkben is) végződtek. A hasonló fotelek Magyarországon 1860 körül jelentek meg, így még az is lehetséges, hogy a Zlamál szülők saját otthonukból adták oda lányuknak. Az egyéb kiegészítő kisbútorok közül kifejezetten a háziasszonyénak számított a háromlábú varróasztalka és a női íróasztal. (3. kép) 3. kép: Női íróasztal dr. Janny Gyuláné Zlamál Gizella tulajdonából (Családi felvétel) Ez utóbbit Janny Gyuláné egy toilette-asztal helyett választotta. Cabriolet-lábai, valamint keskeny felépítménye, finom, de mégis határozott faragása (rózsás kartus), valamint az asztallap lágyan hullámzó körvonala igazán kecsessé, „nőiessé" teszik. A legpazarabb természetesen a szalonberendezés volt, hiszen a fogadószoba mutatta a külvilág felé a lakás tulajdonosainak vagyoni helyzetét és ízlését. „A szalonban a külvilággal érintkezik a család, s itt tehát a háznak legfényesebb oldalát kell mutatnia." 30 A társasági élet megkövetelte, hogy a vendégek szabadon mozoghassanak, beszélgető helyek legyenek. Legfontosabb bútorzata a szalongarnitúra volt, amely a Zlamál-hozomány esetében a következő 30 FALKE 50.

Next

/
Thumbnails
Contents