Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Forrás - Gyulai Éva: Suaevorum bellica virtus - emblémák Buda visszafoglalásáról
VI. embléma A német-római császárság, illetve a németek és a török megszállta Magyarország különleges viszonyának legkifejezőbb emblémája a VI. (SPOLIA DEFENDUNT). Már a pictura enigmája is kíváncsivá teszi az olvasót, hiszen Magyarország leveles koronás címerét látjuk rajta, amelyet egy páncélos, kivont kardot tartó vitéz szinte védelmez a török szablyát tartó benyúló karral szemben. A háttérben a budai vár stilizált képe. A kép érdekessége a császári katona pajzsának heraldikája, hiszen a hét magyar vágáshoz hasonló pólyák vannak az ovális pajzsra rakva, mégpedig három sötét pólya. Ebben az emblémában, úgy tűnik, a költő rátalál saját hangjára, elszakad a török háborúk propagandájának szimbólumkészletétől, és sajátos, a sváb történeti hagyományon alapuló emblematikát teremt. A versek és a szerző jegyzetei egyértelműen feloldják a pictura talányát, a történetet egészen a Lech-mezei csatáig vezetve vissza: a 16. században megjelent Augsburgi Krónika szerint ugyanis a Lech-mezőn egykor igen vitézül harcoltak az augsburgi takácsok, s egy elesett magyar tiszt fegyverzetét hadizsákmányként magukkal vihették közeli városukba, s ennek emlékét őrzik vörössel-arannyal négyeit (kereszttel osztott) (rothen und gelben Quer-Strichen) céhcímerükben. A nyilvánvaló anakronizmust, hiszen 955-ben még a nyugati heraldika sem bontakozott ki, nemhogy a magyarországi címerviselet, az emblémaköltő a németek és magyarok török elleni szövetségének jelképeként alkalmazza. Az egykori ellenséges magyar fegyverek most a németek pajzsán térnek vissza hazájukba, hogy Pannónia lakóival egyesülve - Lipót hadában - védjék meg az országot. Az embléma mottója kétértelmű: a SPOLIA DEFENDUNT a „hadizsákmány védelmez" értelem mellett úgy is érthető, hogy „megvédik a hadizsákmányt" (bár ez utóbbi kifejezésénél feltehetően inkább passivumot használt volna a verselő). Elgondolkodtató, hogy a metszeten a császári gyalogos valóban védőén tartja pajzsát a Királyi Magyarország pólyás-kettőskeresztes címere fölé, míg a magyarok harcoló felekként nem jelennek meg az ábrázoláson. Az embléma ismét csak a magyarázattal együtt érthető, igaz, a Welser-krónika idézett passzusa szerint a takácsoknak négyeit pajzsuk van, a sváb katona pajzsa azonban megegyezik Magyarország címerének jobb mezejével; az embléma lényege ugyanis a magyar államcímer és az augsburgi céhcímer hasonlóságán és közös eredetén alapul. Az emblémák anonim alkotója a VI. esetében elárulja, hogy jól ismeri Augsburg történetét, hiszen a római alapokon és hagyományokon épült város históriájának fontos és legendás fejezete volt a lechfeldi csata, ahol a magyarok feletti győzelemben Augsburg akkori püspökének, a később szentté avatott és a város védöszentjévé vált Ulriknak is nagy része volt. A legenda szerint az Úrtól nyert úgynevezett győzelmi keresztjét ma is őrzi az augburgi püspökség kincstára. 47 Az augsburgi történeti hagyomány a 16. század óta már bizonyosan összekapcsolta a Lechmezőn zsákmányolt magyar pajzsot a takácsok céhcímerével, hiszen a Welser-krónika már említi a legendát, s az embléma szerkesztője is a híres Augsburgi Krónikából idéz, amikor a Budára visszakerült augsburgi címer szimbolikáját megalkotja. A takácsok lech-mezei hősiessége nemcsak az 1368-ban alakult augsburgi céhek, illetve a város társadalma szájhagyománya és krónikája őrizte és terjesztette, hanem az Augsburg főterén álló céhközpont, a híres Weberhaus külső freskójának ikonográfiái programja is. A városházával szemben álló késő gótikus épület falainak festését 1606-ban rendelte meg a város, s a „Stadtmaler"-nek nevezett Johann Mathias Kager az ötemeletes épület három oldalára három különböző témájú freskót készített. A 47 METZGER—THÖN ER, szerk. 2004. 44—49.
