Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Forrás - Gyulai Éva: Suaevorum bellica virtus - emblémák Buda visszafoglalásáról
követő cezúránál a legtöbb helyen vessző következik, amelyet egyébként a német epigrammában egyenes zárójelhez hasonló ferde vonallal jelöl az augsburgi röplap tipográfusa. A picturák grafikusa, illetve a rézmetsző már kevésbé igényes, a metszetek elnagyoltsága, lapidáris stílusa, a grafikák egyszerű kompozíciója kevésbé képzett alkotóra vall, különösen kitűnnek hiányosságai, ha a korabeli emblémáskönyvek, illetve röplapok magas színvonalú sokszorosított grafikáit tekintjük. Az emblémák mindegyike önálló kompozíció, mind a verseket, mind a picturákat tekintve, csak a közös tematika, Buda visszafoglalásának jelentősége köti össze őket. I. embléma* Az I. embléma {VENTURAE IN THALAMUS), amely egyben a hétrészes mü alaphangját is megadja, s az egyetlen, amely név szerint is megemlíti a császárt, I. Lipótot; Magyarország török alóli felszabadítása és Lipót magyar királysága összekapcsolásának jelképes üzenete. A szimbólum lényege, hogy az ország, mintegy menyasszony {regia Sponsa) várja hitvesét, Lipótot, de előbb át kell esnie egy olyan avatási szertartáson, amelyet a középkori - s Boleslaus Balbinus 17. századi cseh jezsuita történész kútfejéből (Epitome historica rerum Bohemicarum, I—III. Prága, 1673-16 77) idézett - történeti hagyomány őrzött meg. Jelesül: Magyarország leendő királynéjának az esküvő előtt egy magyar lovag karddal leveri koronáját, ami feltehetően a királynéi státus korlátjait volt hivatva jelezni. Balbinus, cseh nevén Bohuslav Balbín, aki a cseh történelemről írt háromkötetes müvében egyébként több helyen is foglalkozik a cseh és magyar történelmi kapcsolatokkal," a különös koronázási ceremónia forrásául, igen szűkszavúan, egy középkori cseh krónikát nevez meg: Continuator Jaroslai, amely minden bizonnyal a szász szánnazású cseh krónikaíró, Jarloch milevskoi (mühlhasuseni) apát (*1165-1230*) cseh krónikájának folytatását jelenti. Jarloch (németül Gerlach, latin nevén: Gerlacus Milovicensis) az 1167-1198 közötti évek cseh történetét jegyezte fel, munkája egyébként - amelynek kalandos sorsú kézirata ma a prágai strahovi kolostor könyvtárában található 12 - (több más krónikával együtt) maga is folytatás, mégpedig a II. századi krónikás, Prágai Cosmas Annaleseinek continuatioja. A Jarloch-krónika folytatását Ottokár-évkönyveknek nevezi a cseh történeti hagyomány, mivel II. Ottokár uralkodásának * Az emblémákat tartalmazó füzet szövegének és metszeteinek közlésében a betűhű interpretációt választottuk, mivel versekről van szó. A latin szövegben minden egyezik az eredetivel, még az â-val jelölt ablativusok is, melyekkel feltehetően a hangos olvasást segítette a szerkesztő, hiszen az írott szöveget még nemigen olvasták „magukban" a 17. századi emberek. A német szövegben az ú átírásánál kétféle megoldást választottunk, meghagytuk ezt az írásmódot ott, ahol a mai ejtésben u hangzik, ü-re változtattuk azonban ott, ahol a mai ejtés ezt így kívánja. Egyébként az ii/ü betű csak a lemmákban jelenik meg, úgy tűnik az augsburgi nyomdász betűkészlete csak ebben a méretben tartalmazta, a nagyobb betűkkel szedett versekben nem szerepel. 11 SZÖRÉNYI 1998. 20. 12 Gerlacus Milovicensis: Chronicon Boemonim (1167-1198), Strahovská Knihovna DF III 1. 87v-93v; 108v; Ulr-112v( 13. század)
