Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

Az általános vitán elhangzott észrevételekre Rakovszky Iván röviden reflektált. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar törvényhatósági életben meghonosodott tradícióval szemben - amely hagyomány szerint a törvényhatóságok politikával is foglalkoznak - a törvényjavaslat arra irányult, hogy a közgyűléstől „a túlzó politikai jelszavak", valamint „a szélsőséges politikai irányok" lehetőleg távol maradjanak.

142 A kormány törekvése azt célozta, hogy a törvényhatóság elsődlegesen az autonómia „életbevágó" - közigazgatási, gazdasági, szociális és kulturális feladataival foglalkozhasson. Rakovszky - az utókor számára némiképp meglepő módon - éppen azokat a primer közigazgatási szempontokat emelte ki, amelyek teljességgel kimaradtak az általa jegyzett javaslatból, igaz, az általános vita alkalmával szinte valamennyi oldal részéről felvetődtek. Beszéde nemcsak a közigazgatás divatos egyszerűsítésének kérdését érintette, hanem részletesen foglalkozott az autonómiára - így a főváros önkormányzatára - váró gazdasági (közüzemi), szociális és pénzügyi feladatokkal. Méltányosan emlékezett viszont meg mindazokról a várospolitikusokról, akik a háború előtt a főváros anyagi ügyeit „vitték", ám azokról is, akik a háború utáni években foglalkoztak a felmerülő nehézségek megoldásával, hangsúlyozván, valamennyien „becsületes szándékkal" intézték a reájuk háruló feladatokat.

143 A javaslatra áttérve, Rakovszky igyekezett elhárítani magától a késedelmes beterjesztés miatti felelősséget, hangsúlyozván, nem rajta, hanem a nemzetgyűlés munkarendjén múlott, hogy nem került idejében a plénum elé a javaslat.

144 Arra a kritikai megjegyzésre, miszerint előterjesztése nem „szerves javaslat" (azaz nem átfogó közigazgatási reform) azzal replikázott, hogy - miután a közvélemény kellőképp nincs felkészítve erre - eleve nem is készült annak.

145 A legtöbb bírálat az általános vitán a törvényjavaslat antidemokratikus intézkedéseit érintette, amely kapcsán Rakovszky leszögezte, eleve nem állt szándékukban „radikális" javaslatot előterjeszteni. Kiemelte, hogy a kormányzat „kénytelen", egyúttal „köteles" a főváros „hajóját" olyan irányba vezetni, hogy „ez az irány összhangzatos legyen az egész ország lelkének az irányával".

146 Azaz, lefordítva a belügyminiszter szavait, a fővárosi törvényhatósági bizottság lehetőség szerint kövesse a kormány politikai irányvonalát. A belügyminiszter külföldi példára hivatkozva vette védelmébe a javaslat választójogi rendelkezéseit, mindenekelőtt az országos és a helyhatósági választójog megkülönböztetését. A helyben lakási cenzust a „legigazságosabb" jelzővel illette, hiszen nem társadalmi állás, foglalkozás, vagy vagyon szerint különbözteti meg a választókat, hanem egy „autonóm, élettel szorosan összefüggő", értelmi és érzelmi" szempont alapján.

147 Rassay felszólalására reagálván határozottan cáfolta - az amúgy mindenki számára nyilvánvaló - tényt, miszerint a kormány, illetve az egységes párt a fővárosban pártot alapítana. A kormánynak és az egységes pártnak ez nem áll szándékában - állította a belügyminiszter -, csupán örömmel konstatálják, ha a fővárosi választásokon olyan párt is indul, amely nem látja szívesen „a politikai szélsőségeket", valamint „az osztályharc bevonulását" a fővárosba, ellenben a békét és az alkotó munkát írja zászlajára.

148 E gondolattal zárult a törvényjavaslat (kétségkívül elhúzódó) általános vitája. Az általános vita kapcsán egyetlen szempontot szeretnénk felidézni, nevezetesen azt, hogy egymástól fényévnyi 142 Uo. 491. (1924. október 30.). 143 Uo. 495. 144 Uo. 496. 145 Uo. 496. 146 Uo. 497. 147 Uo. 498. 148 Uo. 498-499.