Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások
távolságra lévő politikai pártok képviselői fogalmaztak meg formai szempontból egymáshoz közelítő nézeteket a terítéken lévő törvényjavaslatról, legjellemzőbben az önkormányzati autonómia védelmével kapcsolatban. Azzal ugyanis nemcsak a Keresztény Községi Párt, hanem a demokratikus ellenzék és a szociáldemokrata párt képviselői is tökéletesen tisztában voltak, hogy a mind erőteljesebben kibontakozó kormányzati centralizációval szemben a garanciákkal körülbástyázott autonómia jelenthet - már ameddig jelent - egyedüli közjogi védelmet. V. 2. A részletes vita Az általános vita elhúzódása egyéb tényezők mellett hozzájárult ahhoz, hogy illuzórikussá tegye Kozma Miklós novemberi törvényhatósági választásokban reménykedő, még a nyár folyamán lejegyzett óhaját. A fővárosi törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája ugyanis csak 1924. november 5-én vette kezdetét, aminek következtében a törvényhatósági választásokra legkorábban a következő év első felében kerülhet sor. A törvényjavaslat részletes vitája egyébként már a fővárosi törvényhatósági bizottság választott tagjainak létszámát is rögzítő 1. § tárgyalásakor megakadt. E szakaszhoz ugyanis Rothenstein Mór azt a módosító indítványt fűzte, miszerint a törvényhatósági bizottság szemben a közigazgatási bizottság által rögzített 250-nel - 220 választott tagból, valamint az ülési és tanácskozási joggal felruházott tisztviselőkből álljon. A kisebb létszámot azzal indokolta, hogy amennyiben az ország törvényhozásának „kétszáznegyvenegynehány" tagja van, úgy a fővárosi törvényhatósági bizottság létszáma se legyen ennél több. Miként arra az általános vitában rámutatott, a kinevezési rendszer csak akkor egyeztethető össze az autonómiával, ha a törvényhatósági bizottság kinevezett tisztviselő tagjait kizárólag ülési és tanácskozási jog illeti meg. 149 A módosító indítvány feletti határozathozatalt azonban Rakovszky Iván javaslatára a részletes vita végére halasztották, tehát akkorra, amikorra már eldőltek a törvényhatósági bizottság összetételére vonatkozó kardinális kérdések. Szinte egy teljes héten keresztül érkeztek viszont - ellenzéki és kormánytámogató oldalról egyaránt - a módosító indítványok a törvényhatósági választójogot szabályozó 2. §-hoz. A legtöbb indítvány a községi választók összeírási évét megelőző hat esztendőben megállapított domiciliumra vonatkozott. Ezt egyáltalán nem tekinthetjük meglepőnek, hiszen már az általános vitán sok szóváltásra adtak okot e rendelkezéseket. Az alábbiakban a legmarkánsabb - a közigazgatási bizottság általi szövegezés enyhítésére, vagy szigorítására irányuló - módosító indítványok főbb szempontjait kívánjuk érzékeltetni. A szociáldemokrata Várnai Dániel - akinek álláspontját utóbb párttársai, Peyer Károly, Propper Sándor és Pikier Emil is megerősítették- külföldi példákra hivatkozva a községi választók összeírását megelőző hat hónapban kívánta rögzíteni a domiciliumot. 150 Az ellenzéki demokratikus szövetség nevében viszont Nagy Vince - az egykori Károlyi-kormány belügyminisztere - a domicilium teljes törlésére tett előterjesztést. 151 A kereszténypárti Csilléry András, hivatkozással a fővárosi lakosság fluktuációjára, valamint a bevándorolt „galíciai zsidósággal" szembeni óvintézkedés szükségességére - ez utóbbi megállapítás jogossága mellett Petrovácz Gyula is 149 Uo. XXVII. kötet. 5-6. (1924. november 5.). 150 Uo. 6. 151 Uo. 8. Vázsonyi Vilmos módosító indítványai utóbb részben fedték Nagy Vince javaslatait, hiszen Vázsonyi is amellett érvelt, hogy - nem fogadva el kivételeket e szabályozás alól - a nemzetgyűlési és a törvényhatósági választójog kellékei között ne legyen különbség. Uo. 61. (1924. november 6.).
