Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

foglalt állást. A maga részéről ugyanakkor pártfogolta a szociáldemokraták azon kívánságát, miszerint a törvényhatósági bizottságba nevezzék ki a szakszervezeti tanács delegáltját, ám ebben az esetben ugyanezt a jogot kérte biztosítani a keresztény szakszervezeti tanács számára is.

125 Nemzetgyűlési felszólalásában Kéthly Anna szociáldemokrata párttársaihoz hasonlóan kimerítően bírálta a fővárosi városháza elmúlt esztendők alatti politikáját és városigazgatási gyakorlatát. A terítéken fekvő javaslatról ugyanakkor azt a véleményt fogalmazta meg, hogy annak szándéka és célja nem lehet egyéb, mint a városházi „kurzus" stabilizálása. Ezt a törvényhatósági bizottság összetételével támasztotta alá, amely kitűnően alkalmas arra, hogy a 67 „kinevezett" tag révén a „kurzus" végeredményben „majorizálhassa" a szabadelvű polgári és munkásszavazatokat, azaz megváltoztassa a választások végeredményét.

126 A nemzeti demokraták veterán vezéregyénisége, Vázsonyi Vilmos arra mutatott rá, hogy közigazgatási reform helyett a kormány csupán olyan szervezeti javaslattal állt elő, amely nem szolgálja a fővárosi közigazgatás javítását. Felidézve az 1920. évi IX. tc. szellemiségét, a plurális választójog veszélyére hívta fel a figyelmet, hiszen a választókerületekké előlépő közigazgatási kerületek egymástól lényegesen eltérő számú választópolgárral rendelkeznek, igaz, a közigazgatási bizottság nyitva hagyta a kérdést, hogy az egyes választókerületek hány mandátumra számíthatnak, aminek következtében még elkerülhető a plurális választójog törvénybe iktatása.

127 A törvényhatósági bizottságba kinevezendő bizottsági tagok magas létszáma azonban elméletileg lehetetlenné teheti, hogy a szavazók akarata érvényesüljön.

128 Az általános választójog elkötelezett híveként „teljesen hasznavehetetlennek" minősítette a javaslat választójogi rendelkezéseit, vonatkozzon ez akár a domiciliumra, akár a választói névjegyzék összeállítására.

129 Megítélése szerint a javaslat egyetlen újítása a törvényhatósági közgyűlés magyar törvényhatósági jogban eddig ismeretlen feloszlatása, amely azonban nem az autonómia, hanem a kormányhatalom erősítését szolgálja.

130 E megállapítás - tudvalevően - tévedésen alapult, hiszen a főváros törvényhatósági bizottságának feloszlatását már az 1920. évi IX. tc. lehetővé tette. A fajvédő Kiss Menyhért sem fogadta el a javaslatot, mert nem látta biztosítottnak benne a „keresztény demokrácia" érdekeit megtestesítő intézményeket.

131 Beszédében felidézte azt a korszakot, amelynek során megítélése szerint „kozmopolitává", „ateistává" és „magyartalanná" vált a magyar főváros. Minderre tekintettel Kiss egyfajta közjogi „corpus separatum"-ként tekintett Budapestre, amelynek vonatkozásában - de csakis a főváros esetében - a „galíciai" bevándorlás miatt elfogadhatónak találta a választójog szűkítéseként a hatévi helyben lakás kikötését.

132 A belügyminiszter számára biztosított feloszlatási jogot ugyanakkor az autonómiát 125 Uo. 318-319. (1924. október 22.). 126 Uo. 323. (1924. október 22.). Párttársa, Propper Sándor felszólalásában egyenesen azt javasolta, hogy a törvényjavaslat címét az alábbiak szerint kellene módosítani: törvényjavaslat „a székesfővárosi kurzusuralom konzerválásáról és biztosításáról". (1924. október 28. 421.). 127 Uo. 367-368. (1924. október 23.). 128 Uo. 368. Vele szemben viszont a kormánypárti Viczián István azt hangsúlyozta, hogy csupán 30 kinevezett tagja lesz a törvényhatósági bizottságnak. (Október 24. 401.). 129 Uo. 369-371. 130 Uo. 372. (1924. október 23.). 131 Uo. 395. (1924. október 24.). 132 Uo. 393.