Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

hanem a kormány koncepciója szerint történne, úgy - egyetlen antiszemita felhangú példával illusztrálva - az erzsébetvárosi „bevándorolt" lakosság lényegesen több mandátumhoz jut a belvárosi „törzslakosság"-hoz képest. Márpedig ezt olyan „vérlázító igazságtalanságnak" tartaná, amely az 1872-es törvény virilizmusához - pontosabban a virilisek vélelmezett túlhatalmához - történő visszatéréssel lenne egyenértékű."

7 A szociáldemokrata Pikier Emil - erőteljesen vitatván a Keresztény Községi Párt fővárosi érdemeit

118 -, a törvényjavaslat „reakciós" karakterét igyekezett szemléltetni. Rámutatott arra, hogy a lényegében hét esztendőre bővülő helyben lakási cenzus a fővárosi munkás-, kereskedő- és iparos rétegeket - azaz a baloldali ellenzék szavazóbázisát - sújtja leginkább, míg a közhivatalnokokat és a nyugdíjasokat nem érinti."

9 Álláspontja szerint aki arra érett, hogy nemzetgyűlési képviselőt válasszon, az arra is érett, hogy a fővárosi törvényhatósági bizottságba küldhesse a maga megbízottját. Azaz ne legyen különbség a nemzetgyűlési és a törvényhatósági választójog között. A fővárosi törvényhatósági választójog szűkítését ugyanakkor azzal a kormányzati félelemmel magyarázta, nehogy megismétlődhessék a fővárosi törvényhatósági választások alkalmával a szociáldemokrata párt nemzetgyűlési választásokon elért sikere.

120 A javaslatot az általános vita alapjául elfogadó liberális ellenzéki Rassay Károly (a késedelmes beterjesztésre keresve választ) arra mutatott rá, hogy - mintegy hü keresztmetszetét mutatva az akkori kormányzati rendszer fogyatékosságainak - a hatalmon lévők „irtóznak" az alkotmányos berendezkedéstől, ami természetszerűen kedvezőtlen hatást gyakorol a hatalmon kívül lévők alkotmányos megoldásokba vetett bizalmára is.

121 Éles szavakkal bírálta ugyanakkor a „pártpolitikai inficiáltságban" szenvedő javaslat választójogi rendelkezéseit, amelyek az indokolatlan cenzusok révén potenciális választók - különösen az ipari munkásság - tíz- és tízezreit fosztja meg a választói jogosultságtól, miként hasonló következménnyel jár a választói névjegyzék összeállítása, illetve kiigazítása is.'

22 Kifogásolta, hogy az egységes párt a fővárosban a kormánybiztos égisze alatt „pártot toboroz", mert ez a kívánt tisztulási folyamatot nem fogja előmozdítani, csak hátráltatni.

123 Meggyőződése szerint a „gyűlölet politikáját" hirdető s gyakorló fővárosi Wolff-rezsimmel szemben Budapest polgársága ismételten „úrrá fogja tenni" a szabadelvű és demokratikus gondolatot, mert egyedül ennek a gondolatnak van történeti igazolhatósága, ugyanakkor kizárólag ettől az alkotó erők összefogására serkentő gondolattól remélhető, hogy a főváros a jövőben is betölti azt a pozíciót, amelyet történelmi hivatása jelölt ki számára.

124 A kormányt támogató keresztényszocialista Szabó József- aki egyúttal Keresztény Községi Párti városatya is volt - arra hivatkozással, hogy a fővárosi törvényhatósági bizottság tagjai kötelesek kapcsolatot tartani a kerületi polgársággal - márpedig e kapcsolattartás legkézenfekvőbb színtere a kerületi elöljáróság -, a közigazgatási kerületek választókerületekké tétele mellett 117 Uo. 54. (1924. október8.). 118 Lásd még Malasits Géza felszólalását. Uo. 201. skk. (1924. október 15.), valamint Kabók Lajos (okt. 17. 278. skk.). 119 Uo. 169. (1924. október 14.). Várnai Dániel mintegy 40.000-re taksálta azok számát, akik a hatévi helyben lakási cenzus következtében elvesztik választójogukat. Uo. 262. 1924. október 16.). 120 Uo. 172. (1924. október 14.). 121 Uo. 292-293. (1924. október 21.). 122 Uo. 293-295. 123 Uo. 297-297. 124 Uo. 300-301.