Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Nagy Ágnes: Városnegyedek életciklusa : lakáselosztás – társadalmi rétegződés 179-214

NAGY AGNES 7-i állapotokat rögzítve - további négy személyt tart nyilván kitelepítettként. Ezen személyek kitelepítésének, és így egyúttal a lakáskimutatás adatainak ellenőrzését a lakónyilvántartó könyvek segítségével tehetjük meg. Bár a lakónyilvántartások a vizsgálat időhatárait tekintve még ideális esetben is sötétben hagyják az 1950-es évek első felét, és így az 1951 -es kiköltözésekre és ezzel a kitelepítésekre nincs direkt adatunk, azonban a későbbi lakónyilvántartásokban feltüntetett 1951. évi, és különösen a nyári beköltözési időpontok mögött nagy valószínűséggel a kitelepítések nyomán megüresedett lakásokba behelyezett bérlőket sejthetjük.

37 Az 1944-es zsidóellenes intézkedésekkel kezdődő, a politikai körülmények teremtette kényszerhelyzetekben jelentkező cserélődési hullámok közül az 1956-os periódus személyi vonatkozásairól tudunk legkevesebbet. Házaink lakóinak az 1956os események és az emigrációs hullám általi érintettségének megítéléséhez nincs megbízható és ellenőrizhető forrásunk. Az 1956. október 23. után illegálisan külföldre távozottakat 1956-1957-ben a távozás körülményeiből adódóan még a belügy sem mérhette fel pontosan. A szakirodalom és a levéltári anyag alapján -jelenlegi ismereteink szerint - a fővárosi illetőségű emigránsok kétféle hatósági nyilvántartásba vételére került sor 1957-ben: egyrészt a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek miniszterének 2/1957. (11.10.) számú rendeletével előírt rendőrségi kijelentések alapján a belügyi, másrészt a kerületi tanácsi nyilvántartás útján.

38 A lakónyilvántartó könyvek, és azokkal egybevetve az V. kerületi tanács igazgatási osztálya által a „diszszidált" személyekről vezetett, 1959-1962 közötti évekből rendelkezésünkre álló iktatókönyvek a lakóházak szintjéig lehatoló, de korlátozott kutatást tesznek lehetővé. Az 1956-os emigrálások feltérképezéséhez használt kétféle iratanyag ugyanis - azaz a lakónyilvántartó könyvek, és az V. kerületi tanács „disszidensek"-ről vezetett iktatókönyvei - nem fedi le egymást. Az ismereteinkben mutatkozó hiányok pótlására az új lakók beköltözésének a később megnyitott lakónyilvántartásokból is követhető és 1956 végére, illetve 1957 első felére eső árulkodó, de más források által egyelőre ellenőrizhetetlen időpontjaira támaszkodhatunk. A kétféle forrást összevetve, míg a Nádor utca 6. szám alatt az iktatókönyv egyetlen „disszidens"-t sem jelez, addig a lakónyilvántartás tud egy, az országot elhagyó családról. A József Attila utca 12. számú ház lakóinál az eltérés még nagyobb. Az iktatókönyv hat „disszidens"-t említ, a lakónyilvántartás nyolcat, az átfedés azonban kicsi: csak négy esetben van szó egyazon családokról. A hatósági iratokból a családtagok, házastársak sorsát illetően - ugyanúgy, mint a kitelepítés esetében is - semmit nem tudunk meg, nincsenek külön feltüntetve. 7 Egyelőre nem lehet tudni, hogy vajon csak a véletlen, vagy direkt politikai akarat áll-e azon jelenség mögött, hogy miközben vizsgált házainkból az 1940-es évekre vonatkozóan - 1948-ig bezárólag - egy, 1954-ből kettő, 1959-ből pedig négy lakónyilvántartó könyv maradt fenn, addig az 1950-es évek első fele megközelíthetetlen e dokumentumtípus alapján. 8 Az emigrálások nyomán megüresedett lakások ügyében intézkedő 8/1956. (XII.13.) Korm. sz. rendelet írta elő, hogy az elhagyott lakások bejelentett lakóinak külföldre vagy ismeretlen helyre való távozását a rendelet hatályba lépésétől számított három napon belül a lakónyilvántartó könyv vezetésére hivatott személy köteles a kerületi tanács végrehajtó bizottsága felé jelenteni. 192