Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Rostás Péter: A kiscelli trinitárius kolostor átalakítása katonai célra, 1784–1806 7-66

A KISCELLI TRINITÁRIUS KOLOSTOR ÁTALAKÍTÁSA KATONAI CÉLRA (1784-1806) A laktanya parancsnoka 1788 januárjától a nyugállományból visszahívott báró Soyer százados, az épület gondnoka (Verwalter) pedig 1788-ban továbbra is Joseph Krumpholz tizedes volt. 116 Utóbbi fizetés-kiegészítés iránti kérelméből tudjuk, hogy 1788 júniusában a Mittrowsky-ezredesi zászlóalj öt napig Kiscellben tartózkodott. 117 1789-ben a kiscelli épület továbbra is az Esterházy-ezred újonclaktanyája volt, bár időről időre egyéb célokra is igénybe vették. Az Óbudai Ruházati Bizottság jú­nius 8-i, a Haditanácsnak küldött jelentéséből kiderül, hogy a Haditanács március 28-i rendelete értelmében a bizottságnak kellett gondoskodnia a tábori kórházakból - az éppen ekkor zajló osztrák-török háború hadszínteréről - bekerülő ruhadarabok, és az ezredek által a hadszíntérre el nem vitt ruhakészletek tárolásáról, s e célból a Magyarországi Főhadparancsnokság és a Ruházati Bizottság által delegált biztosok megtekintették a kiscelli épületet. Az ideiglenes ruharaktár céljaira igénybevett helyi­ségekbe „párnafákat fektettek le és ezeket deszkákkal fedették be", mely munka ellenértékének elszámolását, tekintettel az épület igénybevételének időszakos jelle­gére, az Udvari Haditanácstól kérték. ,18 Szintén a törökök elleni háborúval függött össze az egykori kolostor 1789 decem­berében és 1790 januárjában tervezett, de be nem következett funkciómódosulása, illetve átalakítása. 1789. december 9-én óbudai keltezéssel Baumeister műszaki szá­zados a neki december 4-én adott utasítást követve jelentést adott arról, hogy Kiscell­ben személyzettel együtt 250 ember számára lehetne katonai kórházat berendezni." 9 A Főhadparancsnokság december 14-én utasította a budai Műszaki Igazgatóságot, hogy dolgozzon ki költségvetést a kiscelli kaszárnya helyiségeinek kórházi célú berendezésére, az Óbudai Gazdasági Bizottságot pedig arról kérdezték meg, hogy van-e mód a Kiscellben tárolt ruhakészletek máshol való elhelyezésére. 120 Utóbbira azt a választ kapták, hogy addig, amíg a már átvett Filatóriumépületen a szükséges javításokat el nem végzik, az óbudai Ruharaktár nem tudja felszámolni kiscelli lerakatát. 121 Sietős kiköltözésre azonban nem volt szükség, mivel a kiscelli épület kórházzá alakításának költségét és lehetőségét a Főhadparancsnokság csak elvileg mérlegelte. Ilyen értelemben alakíttatták át a budai Műszaki és Erődítési Igazgatóság által december 21-én benyújtott átalakítási költségvetést. „Semmiképpen sincsen szándék a kiscelli kaszárnyának kórházzá alakíttatására, csak abban az esetben, ha a betegek úgy felszaporodnának, hogy a rendelkezésre álló kórházakban nem lehetne őket elhelyezni" - válaszolta a Főhadparancsnokság 1789. december 30-án a budai 116 HKR 1788, 25-2389. 117 Krumpholz azért kért fizetés-kiegészítést, mert a bekvártélyozás idején ö vágott fát a főzéshez. (Nem kapta meg). HKR 1788, Dep. D. Protokoll, 1250 és Dep. G. Protokoll, 5091. 118 KR 1789, Dep. E., Protokoll, 830 és Dep. E. 98-903. Ez a burkolat valószínűleg azonos a Kiscelli Múzeum épületében az emeleti kiállítási szobákban ma is látható deszkapadlózattal. Ugyanilyen burkolat volt az 1950-80 közti padlócserékig a ma irodának és raktárnak használt földszinti szo­bákban, a sekrestyében és az oratóriumban is. 2003-ban a Kiscelli Múzeum új állandó kiállításának helyszínén, az emeleti keleti traktus szobáiban e deszkaburkolatot restaurálták. 119 G.C. 1789, Protocollum, 1,1793. 120 G.C. 1789, Protocollum, 1,1793. 121 G.C. 1789, Protocollum, 1,1850. 3:5

Next

/
Thumbnails
Contents