Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Szemző Hanna: Balesetek és társadalmi szabályozás Budapesten a XIX-XX. század fordulóján 215-234

BALESETEK ÉS TÁRSADALMI SZABÁLYOZÁS BUDAPESTEN A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN Egy civilizált nemzet portréja A nagyobb budapesti baleseteket követő viták során nem csupán a szabályozás és az ellenőrzés problémái vetődtek fel, de felszínre kerültek a város és az ország fejlődésével (fejlettségével) kapcsolatos félelmek és aggodalmak is. Mintha a közlekedési balesetek végre alkalmat kínáltak volna arra, hogy megfogalmazódjanak és nyilvánosságra kerüljenek az addig kimondatlan kételyek. A zugligeti katasztrófát követő héten, a baleset tárgyalása kapcsán a lapokban kirajzolódó kép egy igyekvő, de a fejletlenségbe és a zavaros viszonyokba minduntalan visszasüllyedő, Európa nyugati részét utolérni képtelen országot és várost ábrázolt. A cikkek és a nyilatkozatok e balesetben a lemaradás kétségtelen bizonyítékát vélték felfedezni. Különös súllyal bírt, hogy olyan téren történt a visszaesés, melyet mindenki, mint a legfejlettebbet könyvelt el. A Pesti Napló vezércikke épp erre a paradoxonra utalt, amikor a baleset másnapján lesújtó véleményt formált az addig kitűnőnek tartott villamos közlekedésről. íme a világhírű, a páratlan budapesti villamos közlekedés! Páratlan a gyorsaságban? Igen, az elgázolásban. Páratlan a néptömegek hamaros tovaszállításában? Igen, a lélegzetfojtó, az eszeveszett túlzsúfolásban. Páratlan az olcsósága? Igen, az emberéleté.

49, A cikkíró szemében a baleset, a személyes tragédiákon és a szörnyűségeken túl azért is oly katasztrofális, mert lerántotta a leplet a fejlődő és civilizált Magyarországról, és megmutatta a nyugatiak számára annak jól titkolt visszamaradottságát. A halottak közül kettő, meg egy-két sebesült idegen ember, németországi honos volt. A leszakadt sikló után a kiugrott villamos kocsi. A nyugati ember rettegni fog gonosz hírünk miatt.

49 Bár a magyar és a budapesti elit nagy erővel igyekezett bizonyítani az ország és a város „európaiságát", számos kortársnak csak meglehetősen ködös elképzelési voltak Magyarországról. Legalábbis erről tanúskodnak az útikönyvek. Magyarország és Budapest nem tartoztak a kor népszerű úticéljai közé, és mind az ország, mind pedig a város igencsak kétes hírnévnek örvendett, melyet át meg átszőttek a romantikus elemek, és valamiféle keleti titokzatosság lengett be. 1872-ben látott napvilágot a német utazó, Wilhelm Langhans beszámolója a Duna mentén való kalandozásairól. Langhans számtalan várost, köztük Pestet is felkereste. Könyvének címe, Ein Stück Orient

50 (Egy darabka kelet) jól tükrözi, hogy hogyan gondolkodtak akkortájt Magyarországról és környékéről. A kortársak mentális térképén az osztrák határ, mint a civilizált Európa határa jelent meg, és azon túl furcsa, átmeneti területek következtek, melyek kaput nyitnak az igazi, a titokzatos Kelet felé. Langhans maga is reflektál Budapest vélt vagy valós átmeneti állapotára, amikor 48 Pesti Napló, 1900. június 5., 1. 49 Uo. 50 LANGHANS 1872. 227