Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Nagy Ágnes: Városnegyedek életciklusa : lakáselosztás – társadalmi rétegződés 179-214

NAGY AGNES alakulási folyamatát tükrözi a lakások nagyság szerinti számának alakulásában 1910 és 1930 között a kortárs statisztika által megfigyelt tendencia is. Miközben a nagylakások száma ezen évtizedek alatt stagnált, illetve csökkent, addig a két-négyszobás középlakások száma másfélszeresére emelkedett.

50 Az 1920-as évek szűkösebb anyagi viszonyai után a gazdasági világválság jelentett újabb megrázkódtatást. A válságévek alatti lakáshelyzet kortárs megítélése szerint „a fővárosi lakosság nagy részének nehéz megélhetési viszonyaira következtethetünk abból, hogy a főbérleti lakások körülbelül négyötöde legfeljebb kétszobás és aránylag csak kevés család van abban a helyzetben, hogy nagy anyagi áldozatok árán a polgári jómódot jelentő négyszobás vagy annál tágasabb lakást bérelhessen."

51 Az új építésű, egy-két-, legfeljebb háromszoba-hallos lakásokat kínáló modern bérházak esetében összehasonlító vizsgálatok nélkül nem tudjuk megítélni, hogy a XIX. századi bérházak kályhával fűtött lakásaihoz képest a központi fűtés- és melegvíz-szolgáltatás kényelmével felszerelt bérleményeik, átalakult beosztásukkal és csökkentett szobaszámukkal valóban a középosztály megváltozott anyagi lehetőségeihez való piaci alkalmazkodás eredményeinek tekinthetők-e. Az 1940 májusában beköltözhetővé vált gr. Tisza István utca 12. szám éppen e bérháztípus társadalmi keresztmetszetének megfigyelésére ad lehetőséget. Vajon milyen hatást gyakorolt a bérlők szociális összetételére a központi fűtés- és melegvíz-szolgáltatással, lifttel, a földszinten telefonfülkével is felszerelt TÉBE-ház, alaprajzi beosztásánál fogva az udvari lakásokat kiiktató, döntően kétszoba-hallos-cselédszobás lakásállományával? A XIX. századi, heterogén lakásállományú körfolyosós bérházak egy-, kétszobástól akár a hét-, nyolcszobás lakásnagyságot is elérő kínálatával szemben a gr. Tisza István utca 12. szám 90%-ban egyszobás garzonokat és kétszoba-hallos-cselédszobás bérleményeket kínált. A lakások maximális nagyságát az összesen húsz főbérleti lakásból mindössze két háromszoba-hallos-cselédszobás bérlemény képviselte, a négyhétszobás lakások hiányoztak kínálatából. A ház összesen nyolc egyszobás lakását egy kereskedő, egy divattervező, két magántisztviselő, egy építészmérnök, egy szabómester és egy színinövendék bérelte. A 2100 pengős átlagos évi bérrel a többi ház 950-1300 pengős kétszobás-cselédszobás lakásainál lényegesen drágább kétszoba-hallos-cselédszobás lakások bérlőinek köre - egy országgyűlési képviselő, egy bank-vezérigazgató, két főtisztviselő (egy svájci megbízott főtisztviselő, valamint egy nyugalmazott városi főjegyző, aki részvénytársasági főtisztviselői pozíciót töltött be), két kereskedő, és egy önálló praxist is folytató szanatóriumi főorvos - foglalkozását, beosztását tekintve is a középosztály felső rétegébe tartozott. E lakástípusban mindössze egy szabómester és egy gépírónő az alacsonyabb foglalkozási státus képviselője. A többi vizsgált ház kétszobás-cselédszobás lakásait bérlő két altiszt, egy kereskedősegéd, öt szolgáltató kisiparos, öt tisztviselő, egy orvos, egy iparművész és egy magánzó által alkotott bérlőköréhez képest a gr. Tisza István utca 12. szám új típusú, hallos lakásaival magasabb státusú bérlőket vonzott magához. A bérlők MÓRICZ [1934]. 18-24. Hosszabb távú tendenciaként 1880 és 1930 között a budapesti lakások számának 3,7-szeres növekedéséhez képest a két-négyszobás lakások száma 4,5-szeresre emelkedett, az ötszobásoké háromszorosára, a hat-hétszobásoké pedig csak kétszeresére. SZÁDECZKY-KARDOSS [1933]. 33. 196