Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Nagy Ágnes: Városnegyedek életciklusa : lakáselosztás – társadalmi rétegződés 179-214

VÁROSNEGYEDEK ÉLETCIKLUSA - LAKÁSELOSZTÁS - TÁRSADALMI ÁTRÉTEGZŐDÉS A nagyvárosi társadalom tagjait név szerint nyilvántartó forrástípusok, úgymint a népszámlálási adatfelvételi ívek, a választói névjegyzékek és a címtárak társadalomtörténeti célú felhasználása a nemzetközi várostörténet bevett metódusa. Az 19601970-es években az amerikai várostörténet keretei között születő kvantitatív irányzat, a New Urban History éppen e kvantiíikálható források kiaknázásának lehetőségét fedezte fel.

14 A várostörténetet társadalomtudományos megközelítésben, a névtelen emberek hétköznapjainak történeteként művelő irányzat a népszámlálások, választói névjegyzékek, címtárak, adóívek, hagyatéki iratok bevonásával a városi társadalmat dinamikus folyamataiban - migráció, mobilitás - értelmezi. A francia várostörténetben is meghonosodó irányzatot képviselve Jean-Luc Pinol 1980-as években végzett Lyon-kutatása pontosan tükrözi a kvantitatív, társadalomtörténeti irányultságú várostörténet kérdésfeltevéseit és módszereit.

15 Az 1890-es évek és az 1930-as évek keresztmetszetének összehasonlításával a lyoni társadalom nyitottságát-zártságát, a mobilitási esélyek átalakulását vizsgálja. Forrásai a népszámlálások, választói névjegyzékek és ki kicsodák egyrészt kvantiíikálható, másrészt a név alapján mikroszinten összekapcsolható adatai. A statisztika, a prozopográfia, és „az egyének társadalomtörténete" módszereit ötvözve többféle elemzési szint kombinálásával közelíti meg a társadalmi és a térbeli mobilitás szerveződését. Miután a városi társadalom szerkezetét a statisztika és a „bérházak biográfiája" („les biographies d'immeubles") módszerével rajzolja fel, ebben a kontextusban helyezi el az 1890-es és az 1930-as évekre vonatkozóan kialakított két kohorsz tömeges életrajzának, illetve az egyéni életpályáknak az elemzését. A két világháború közötti és a II. világháború utáni budapesti társadalom akár kvantitatív, akár mikroszkopikus vizsgálatához a népszámlálási lakásívek, választói névjegyzékek, címtárak, lakónyilvántartások, anyakönyvek, közjegyzői iratok formájában tömegesen állnak rendelkezésre a források. A város terében zajló társadalmi folyamatokat illetően mégis hiányoznak a módszeres empirikus kutatások.

16 A XX. századi budapesti társadalom lakóhelyi mobilitását illetően csak egy-egy esettanulmányra hivatkozhatunk.

17 Nem ismerjük a városlakók térbeli mozgásának keretét alkotó, a két világháború között a bérlakás-szektor által dominált lakáspiac működési mechanizmusait, és a városlakók e keretek közötti mozgását. A szociológiának köszönhetően van ismeretünk az 1960-as évek lakáspiaci helyzetéről, történeti kutatás hiányában azonban felderítetlen terület maradt az 1945-1960 közötti másfél évtized lakóhelyi mobilitásának intézményi kerete, a városlakók lakások közötti mozgásának legális és informális csatornái.

18 A nagyvárosi társadalmat mérhető struktúrákban és tendenciákban modellező kvantitatív megközelítés mellett egy másik járható utat jelentő antropológiai meg14 GYÁNI 1978. 15 PINOL 1991, különösen 333-345. 16 Hangsúlyozni kell azonban, hogy a felsorolt forrástípusok felhasználása megkezdődött a XX. századi Budapest társadalomtörténeti kutatásában. Erre nyújt példát: LUGOSI 2003. és PETERDI 2004. 17 GYÁNI 1991b. 18 SZELÉNYI 1990. A fővárosi lakásrendszer 1945 utáni átszervezésének lépcsőit, és az államosított lakáselosztás mechanizmusait vázolja HEGEDŰS-TOSICS 1982. 183