Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Szívós Erika: Budapest mint képzőművészeti központ a XIX-XX. század fordulóján 115-136

BUDAPEST MINT KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖZPONT A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN meggyőződésem, hogy ezt az irányt állami szempontból emelni és támogatni nem szabad"

54 - deklarálta Wlassics a képviselőházban 1898-ban. A hivatalos helyeslés elmaradása a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a modernebb irányzatok képviselői nem számíthattak állami dotációra. A hivatalos ízlés átalakulásában kulcsszerepet játszottak azok az európai műveltségű, tájékozott, nyitottabb szellemű múzeumi emberek és közhivatalnokok, akik értették és értékelték a képzőművészet újabb fejleményeit, és akik a századfordulótól kezdődően kerültek felelős állásokba. Pozíciójuknál fogva befolyással voltak az állam és a főváros mecénási tevékenységére, valamint a nagy közgyűjtemények beszerzési politikájára. így például Meiler Simon, 1910-től a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának vezetője, és Petrovics Elek, aki 1914-ben lett a múzeum főigazgatója. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban Majovszky Pál, a művészeti osztályvezető titkára, majd 1913 és 1917 között a művészeti ügyosztály vezetője - maga is jelentős műgyűjtő - volt a modernebb irányzatok szószólója. Ellentmondásosabb Majovszky felettesének, Koronghi Lippich Eleknek, a VKM képzőművészeti osztályvezetőjének a megítélése. Ő volt a minisztériumban a szecesszió ún. magyaros irányzatának fő támogatója, aki felfedezte, ez az irányzat lenne a legalkalmasabb arra, hogy a századforduló hivatalos nacionalista szemléletét a modem időknek megfelelően tolmácsolja; jelentős részben neki köszönhető, hogy a szecesszió közel egy évtizedre államilag támogatott irányzattá vált Magyarországon.

55 Az állami vásárlások mindig a hivatalos körök álláspontját tükrözték, s egyúttal a változó attitűdöt is jelzi, hogy az állam a tízes évek fordulóján a modern szemléletű kiállítóhelyek, a Müvészház vagy a Könyves Kálmán Szalon tárlatain is éppúgy vásárolt, mint a Műcsarnokban.

56 Mindenképpen indokolt tehát, hogy fenntartásaink legyenek azon kultúrtörténeti közhellyel kapcsolatban, amely a századelő művészeti viszonyait a „hivatalos művészet-haladó művészet" dichotómiára egyszerűsíti le. A főváros vezetésében jó néhány tisztségviselő működött akkoriban, aki a modern törekvések támogatója volt. Bárczy István (1906 és 1918 között Budapest polgármestere, 1918-tól 1919-ig főpolgármester) is széles látókörű ember volt, aki nagy hangsúlyt fektetett a művészettámogatásra és a középítkezések esztétikailag is színvonalas kivitelezésére. A városháza szakembergárdáján belül a képző- és iparművészeti ügyekért, a főváros mecénási tevékenységéért felelős szociálpolitikai és közművelődési alosztályt Wildner Ödön volt, a Huszadik Század munkatársa, a polgári radikalizmus egyik fontos képviselője és a modern művészeti irányzatok támogatója vezette.

57 Wildner beosztottjaként, a főváros gyarapodó mügyűjteményének gondozójaként dolgozott Márffy Ödön festőművész, a Nyolcak csoport egyik tagja. Szakértőként vagy állásban levő tisztviselőként a művészeti modernizmussal rokonszenvező polgári radikálisok több más képviselőjét, valamint a harcostárs-kritikus Fülep Lajost is a városháza munkatársai közt találjuk a Bárczy-korszakban.

58 54 Wlassics beszéde a képviselőházban. Műcsarnok 1898. 169. 55 Korongy Lippich szerepének alapos feldolgozása: JURECSKÓ 1986. 56 RÓZSA 1914. 6-13; valamint SZURCSIKNÉ MOLNÁR 1985. 161-180. 57 Az alosztályt Bárczy hozta létre polgármesterré választását követően. 58 ERDEI 2001. 110. A főváros műpártoló szerepéről nagyobb összefüggésekben ír ERDEI 2003. 129