Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Szívós Erika: Budapest mint képzőművészeti központ a XIX-XX. század fordulóján 115-136

Szívós ERIKA nagybányai „második generáció" művészei; ugyanígy Gödöllőn élt Körösfői Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Remsey Jenő stb. Ugyanakkor a többség azokból állt, akik csak nyaranta látogatták a telepeket, és a téli szezont a fővárosban vagy másutt, állandó lakhelyükön töltötték. (A legstabilabb helyi kötődése leggyakrabban a helyben született művészeknek volt: ezért maradt Nagybányán Thorma János, és ezért telepedett le Hódmezővásárhelyen Tornyai János vagy Szolnokon Pólya Tibor.) Időről időre azonban jelen kellett lenni Budapesten; nagyrészt ennek a számlájára írható, hogy a művészek közül sokan kétlaki életet folytattak. A családi otthon és a műterem vagy műteremlakás gyakran nem egy helyen volt; a vidéken élő művészek közül sokan lakást vagy legalábbis lakható műtermet tartottak fönn Budapesten. Műterembérlete volt a már Kaposváron élő Rippl-Rónai Józsefnek az 1903-ban megépült Kelenhegyi úti müterembérházban. Az itt kialakított lakások mérete is elárulta, hogy nem családi fészeknek készültek: három kivétellel a műtermek mindegyikéhez csupán egy szoba és fürdőszoba csatlakozott.

3 Ferenczy Károly, aki 1906-ig Nagybányán élt, családját hátrahagyta, amikor 1906-ban tanár lett a Képzőművészeti Főiskolán, s az iskolaéveket Budapesten, a nyarakat pedig Nagybányán töltötte. Pesti műtermeinek szerény, igénytelen berendezése Jelezte, hogy a művész igazi otthona máshol van".

4 Réti István 1913-tól, amikor ugyancsak kinevezték óraadó tanárnak a főiskolára, hasonló életmódot folytatott. Nőtlen ember lévén szerényebb albérlettel is beérte; Budán egy Fehérvári úti bérházban, egy több „szobaúrnak" is otthont adó lakásban bérelt magának utcai szobát.

5 Nem kell részletezni, hogy, miért volt a magyar képzőművészek számára oly fontos Budapest és a Budapesthez való közelség. A fővárosban összpontosult a képzőművészeti élet intézményeinek döntő része; ez egyaránt igaz a formális és az informális fórumokra. Budapesten működött a Képzőművészeti Főiskola (1908-ig M. Kir. Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképző néven), az összes állandó kiállítási intézmény, itt szerveződtek meg a különféle művészeti egyesületek, csoportok; itt jöttek össze az egyesületté ugyan nem szerveződő, ám legalább oly fontos szerepet betöltő kávéházi művészasztalok. Mindezekről az alábbiakban részletesebben is szó lesz majd. Az intézményeken túl Budapesten volt a legjelentősebb a köz- és magánmecenatúra, itt lehetett leginkább megbízásokhoz jutni, itt voltak számottevőek a műalkotások eladási lehetőségei, és egyáltalában: a közönség, a közvetítők, a támogatók és a művészek kapcsolatai is itt teljesedhettek ki igazán. A művészek sok szállal kötődtek az éltető nagyvárosi miliőhöz, amely alkotó munkájuk legfőbb befogadó közegét jelentette. Nem pusztán az intézményrendszer koncentrációja tette Budapestet Magyarországon hegemón képzőművészeti központtá, hanem a szövevényes kapcsolatoknak a hálója is, ami nélkül megnehezült az érvényesülés. Az informális érdekérvényesítés ezen lehetőségeiről szólnak a Réti Istvántól fentebb idézett mondatok. 3 Lásd a müterembérházról szóló, valószínűleg LYKA Károly által írott cikket a Művészet c. folyóiratban (1903. 422^124). Idézi HADIK 2001. 54. 4 GENTHON 1963.37. 5 Réti levele édesanyjához, 1915. február 10. MNG Adattára 8904/1955. Ebben részletesen beszámol szobája berendezéséről, valamint a háziak és a többi albérlő kilétéről is. 116