Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Irás Katalin: A Terézkörúti Színpad színházi részvénytársaság 363-395
A TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD SZÍNHÁZI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG majd az év végén a Terézkörúti Színpad. 23 A vállalkozók nagy lehetőségeket találtak a szórakoztatásban, amit jól mutatnak a fenti kabaréalapítások, és az infláció és a nyereségszerzés okán a belépőjegyek ára is folyamatosan emelkedett. „A hozzánk vetődő idegen meglepve konstatálhatta, hogy teli van a város olyan intézménnyel, amely szórakozást árul és mégis: utcán, kávéházban, vendéglőben, boltban temérdek a fáradt arcú, kedvtelen ember.[...] Egy sereg ügyes ember abból szeretne pénzt csinálni, hogy jókedvet árul a szegény, szomorú embereknek, és talán épp a nagy gazdasági pangás volt az oka, hogy 1924-ben nagyobb bruttó bevétellel dolgoztak a színházak, mulatók és mulattatók. [...] A színházdirektorokat azonban, akik 1924-ben jelentékenyen felemelték a belépődíjak árát, a bevételek nem elégítették ki. Folyton panaszkodtak. Azt mondták, hogy napról-napra drágább lesz a jókedv előállítási költsége; napról-napra nő a rezsi és egyre többet fal fel a jövedelemből. Budapest 13 nagy színházában esténként 5-6, sőt néha nyolcezer ember szórakozik". 24 Azonban, amint az várható volt, a lakosság pénztartalékai elfogytak, Budapest zsebe rövid időn belül, 1925-re kiürült, s ez hamarosan érezhető volt a színházi piacon. A konjunktúra alatt megnövekedett közönség nagysága egyfelől apadásnak indult, másfelől az olcsóbb szórakozási formák felé tolódott el. A színházak, köztük a kabarék és mulatók is ettől kezdve mind egymással, mind a mozikkal is versenyezni kényszerültek. „Ma más a közönség. Ma kétszer is meggondolja, amíg színházba megy; és nagyon megnézi, hogy mit kap a pénzéért. Ma a színház fut a publikum után és nem megfordítva; [...] A színház kísérletezik; tapogatja a publikum pulzusát; megpróbálja kitalálni, hogy mi kell ennek a rosszkedvű nagy gyereknek, és nem tud rájönni, hogy mi a baja. Pedig a dolog egyszerű és világos. A publikumnak nincs pénze. [...] Ez a baja a színházüzletnek is. A premierekre még talán csak akad publikum, de a premierekből nem él meg a színház." 25 -jellemzi Pásztor Mihály az 1925-ös évet. A kabarék közül is csak azok voltak képesek fennmaradni, amelyek mögött jelentősebb tőke/hitel állt, illetve olyan műsorokat mutattak be, amelyért a közönség hajlandó a mozijegy áránál többet fizetni. Természetesen a dekonjunktúrával csökkentek a belépőjegyek árai is, 1924 őszén az Apolló kabaré már úgy hirdette magát, mint a mozinál is olcsóbbat 26 , s a Terézkörúti Színpad hirdetéseiben is, főleg az 1930-as években állandósultak a különféle árkedvezmények reklámozásai. Budapest a főváros szórakozásából szintén jelentős bevételeket könyvelhetett el, megadóztatva az intézményeket vigalmi adó formájában. A vigalmi adó ügye a főváros illetékes hivatalai és a színházak közötti érdekegyeztető tárgyalások állandó központi témája volt az 1920-as évek közepétől kezdve. Magát az új városi adófajtát még 1916-ban határozta el a törvényhatósági bizottság közgyűlése a háborús helyzet okán, végül a határozat csak 1918-ban, a háború végén lépett hatályba. A vigalmi adó mértéke nem volt egységes, nagysága a szórakoztatás mikéntjétől függött. ALPÁR 1978. alapján 24 PÁSZTOR é.n. 66. p. 25 Uo. 26 Pesti Hírlap, 1924. október 28. 371
