Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Budapest "tapasztalat története" 333-361

BUDAPEST „TAPASZTALAT TÖRTÉNETE' a belvárosi polgárlány visszaemlékezése az 1840-es évekre. A dualizmus idején, midőn az Andrássy út teljes kiépítésével a (beépített) város elérte végül a parkot, modern közparkká fejlesztették a Városligetet. Az is közrehatott ebben, hogy olyan funkciók betöltésére is alkalmassá tegyék, amilyeneket az 1885-ben megrendezett Országos Iparkiállítás, vagy az 1896-ban sorra kerülő millenniumi kiállítás támasztott vele szemben. A század végén úgy vette végül birtokába a város népessége a parkot, hogy a szegregálás „technikáját" alkalmazva mégsem elegyedett egymással túlzott mértékben. A kisajátítás és a megosztás párhuzamosan alkalmazott eljárásai szabták meg a park különös használatának a módját; ez azt eredményezte, hogy ez a látszatra demokratikus nyilvános tér sem teremtette meg a sokféle társadalmi réteg egymásközti keveredésének a tényleges lehetőségét.

45 „A tisztásnál, hol a szökőkút löveli ívalakban sugarait, megoszlik [a Városligetbe érkező - Gy.G.] tömeg; az elegancia a Stefánia-útra, a középosztály a tó kis szigeteire, a mulatni vágyó naiv ünnepi publikum az élvezetek eldorádójába: a tűzijátéktérre siet. De a szökőkút környékének is megvan a közönsége...: ünneplő ruhába öltöztetett gyermeksereg. A padokon svájci bonneok. [...] Ott lenn a tóparton ezrével nyüzsög a tömeg. Egész regatta úszik a felkavart vízben s vállalkozó, nyalkán kiöltözött kereskedő segédek. [...] röpítik imádottjaikat a széles facsolnakon... A nagy ladikokban egész csoport inasgyerek rakodik be. [...] A szigetről valami keringő dallamos ütemei hangoznak ki s benn a fehér asztalok körül százával ülnek a Terézváros mamái eladó lányaikkal... Fehér mellényes nagykereskedő dandyk lejtenek el nagy Széchenyink szobra mellett. [...] Túl a fasorban tódul a tömeg a Wurstlprater [a Vurstli] felé. A hadsereg az uralkodó elem itt." S tovább, a tömeggel zsúfolt zajos, poros tűzijátéktér, ahol „bódék sűrűn állnak egymás mellett, cirkusz, gyorsfényképező, lövölde, óriásdáma, automata színház, ringlispiel békésen megférnek egymás mellett." Túl a vasúti töltésen a zöldben a fűre telepedve népes családok hűsölnek, itt „a külváros szűk utcáinak lakói boldogan uzsonnáznak a szabadban. [...] Ezeknek elég szórakozás ez is, kiszabadulni a pincelakások nedves gőzéből... és színi egyszer egy héten az isten adta szabad tavaszi levegőt.[...] Másforma az élet ott, hol a fenyvesek sötét zöldje mellett a divatos Stefániaút porondja fehérlik. Ez már úribb és az igazán úri világ felkapott sétáló és néző helye. Nem a nyár verőfényes ünnepnapjainak, hanem a tavaszi szép délutánok és alkonyok óráiban. Nagy divat ott kocsikázni, lovagolni, sétálni vagy a kocsikázókat, lovaglókat és sétálókat a kirakott székekről nézni, bírálni..."

46 E székek és padok használatáért, tegyük rögtön hozzá, fizetni kellett. A Városliget úgyszólván egyezményes „felosztása" a köztér-használat békés (hallgatólagos konszenzuson nyugvó) gyakorlatára utal. Nincs, helyesebben nem volt ez azonban mindig így. Amodern nagyváros egyik állandó meghatározó jegye ugyanis, hogy könnyen szolgál a társadalmi konfliktusok féktelen megnyilvánulásainak terepéül. Ami közvetlenül a tömegek feltűnő nagyvárosi koncentrációjából, valamint abból fakad, hogy a nagyvárosi társadalom mindig módfelett polarizált; végül az is hozzájárul ehhez, hogy a nagyváros (kivált a főváros) a központi állami hatalom szimbolikus és egyúttal persze tényleges székhelye is. A köztér fizikai birtokba vétele ezáltal óhatatlanul és szinte mindig határozott politikai jelentésre és kivételes politikai jelentőségre tesz szert, amit a nagyvárosi ember sohasem téveszt szem elől. 45 Bővebben GYÁNI 1998. 74-85. p. 355