Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Horváth J. András: Nézetek és törekvések a budai várospolitikában 1867 és 1873 között 289-332

HORVÁTH J. ANDRÁS egyre gyakrabban felharsanó éjjeli tivornyák ricsaja. Mivel a Pesten nagyobb arányú problémát záróra-rendelkezések foganatosításával próbálták meg kiküszöbölni, Buda sem tekinthetett el ezen közrendészeti szabály kiterjesztésétől. Hiszen, amint az egyik interpellációban joggal utaltak is rá (mely egyszersmind kézzelfogható jele volt a két város társadalmi közeledésének): „kik Pesten most nem türetnek, bizonyosan Budára fognak jönni...". A kereskedelmi forgalomból származó bevétel hasznánál azonban a városi hatóság ezúttal lényegesebbnek tartotta a közrend szabályrendelet útján történő garantálását „az éjjeli dobzodás és tivornyázásokból keletkezni szokott zaj és lármának lehetőleges korlátozása és a közrendnek minél sikeresebb fenntarthatása szempontjából". Úgy vélte, ennek híján „...kihágásokra tág tér nyítatnék és az alsóbb osztályú lakosságnak erkölcstelenedésére alkalom szolgáltatnék...". A két városnak már az egyesítést megelőzően is megfigyelhető összehangolt igazgatási tevékenységére jellemző, hogy a záróra-rendelkezések behozatala, kiterjesztése, majd feloldása is nagyjából azonos időpontokban történt.

150 A közgyűlés a közvilágítás kiterjesztésének szükségességét sem a „főváros" attraktivitásának növelése, a városias jelleg fokozása folytán, hanem a jegyzőkönyv tanúsága szerint azért támogatta, mivel „a kitérjedettebb kivilágítás a személy és vagyon biztonság ellen intézni szokott merényletek megfékezésére jelentékeny tényezőt képez és hathatós befolyással van".

151 A korabeli kapitányi hivatal egyébként szinte megoldhatatlan feladatokkal nézett szembe kiterjedt igazgatásrendészeti feladatai teljesítése során. A belső kereskedelmi korlátozások felszámolását követően ugyanis, amikor „a szabad ipar és az üzleteknek korlátozás nélküli gyakorlása tényleges haladást tett", a hatóság számára különösen fontos volt az általa megszabott „peremfeltételek" folyamatos és hatékony ellenőrzése. Ám ez roppant nehézségekbe ütközött. Pregnánsan utal a helyzet bonyolult voltára a vásárfelügyelet feletti ellenőrzési, valamint intézkedési jog kérdése. A város, vonatkozó szabályutasításában, miközben egyértelműen hitet tett a helyi kereskedés teljes szabadsága mellett - mondván: „bár mikor és bár kinek szabad élelmi cikkeket a fővárosba eladás végett hozni" -; meg kellett szabnia ugyanakkor a kereskedés rendészeti feltételeit is (meghatározott súlyok és mértékek használata, hamis és ártalmas élelmiszerek forgalmazásának tilalma stb.); - az adott létszám mellett ezzel ugyanakkor lehetetlen feladat elé állítva az ezek ellenőrzésével megbízott saját rendészeti hatóságát. A szabadkereskedelem elve és a szigorú reglementáció hatósági igénye között áthidalhatatlan űr tátongott. Erre a helyzetre utalt a vásárrendészeti szabályutasítás tárgyalása során az élelmiszerek árusítását a terekre és piacokra korlátozni szándékozó bizottmányi javaslattal szembeni tanácsi állásfoglalás is. Eszerint: „...minthogy ennek keresztül vitele a legnagyobb számú közegek felállításával sem eszközölhető és Buda városa legkisebb haszna és előnye nélkül a lakosság kényelmét korlátozná, és végre magára Pesten a zárórát 1870-ben rendelték el, amit a kávémérésekre már korábban is meglévő budai szabályozás néhány hónap múlva követett. Amikor pedig a bal parton 1872 januárjában feloldják a rendelkezést, ezt márciusban Budán is enyhítés követi. BFL IV. 1105. 387/1870. (december 27.), 30/1871. (március 6.), 66/1872. (mácius 11.) kgy. számok. 1 BFLIV.1105. 103/1870. (március 8.) kgy. sz. 320