Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Horváth J. András: Nézetek és törekvések a budai várospolitikában 1867 és 1873 között 289-332

NÉZETEK ÉS TÖREKVÉSEK A BUDAI VÁROSPOLITIKÁBAN 1867 És 1873 KÖZÖTT egyeztethető...."

22 A biztonsági szempontok felvetésén túlmenően (a kőhányást a jégzajlás és a csuszamlások „megszaggathatják") szükségesnek mutatkozott az illetékes kormányszervnek hosszasabban ecsetelnie a főváros presztízse és a városképi megjelenés szempontjából nem mellőzendő körülményeket. Elvégre: „... az ország fővárosának Dunapartja forogván kérdésben, minden igyekezettel azon kell lenni, hogy a szabályozandó Dunapart lehetőleg díszes alakot is nyerjen, amit azonban egyszerű kőhányás által, mely alacsony vízálláskor rendetlen kőhalmaz gyanánt látszanék ki a vízből, elérni nem lehet..."

23 A főváros-gondolat legközvetlenebb társadalmi következményeként a - pesti helyzetnél mindazonáltal korlátozottabb mérvű - bevándorlással szembeni érzelmi alapállásra a közkórház állami támogatásának elnyerését célozó közgyűlési határozatból következtethetünk. Amint ugyanis fogalmaztak: „tekintve, hogy városunkban mind fővárosi állásánál, mind földirati fekvésénél fogva sok, különösen munkakerülő nép gyűl öszve, kik betegség esetében házi pénztárunk tetemes kárára magánkórházunkban ápoltatnak..." - tartottak igényt a városi közkórház - ezt követően el is nyert - állami segélyezésére.

24 A magasabb, az új igények, a rivaldafénybe állított fővárosi szerep külső és belső kényszere, a várakozásokkal teli légkör a kultúra terén is éreztette hatását. Fontos ügy volt ezért a Várszínház irányításának, vezetésének, művészeti színvonalának és műsorpolitikájának kérdése kulturális nemzeti centrum kialakítása szempontjából. A képviselőtestület ezért úgy döntött, hogy a színház vezetését szerződéses teljhatalmú direktor megbízása helyett folyamatos bizottmányi ellenőrzés alatt fogja tartani; az volt a véleményük ugyanis, hogy „... egy kitűnőbb városi polgárokból álló, igazságos, szigorú s pontos választmányi testület mindenütt bizonyára nagyobb szellemi s anyagi hitelnek, hírnévnek fog örvendeni, mint bár mely egyes önálló igazgató..." A városatyák a jól ismert nyomokon haladtak, hiszen a korrekt ügyvitelt és a várospolitikai kontrollt egyéb területeken is (pl. szoborbizottmány, vendégeket, ünnepséget szervező, fogadó választmány) a kollektív bölcsesség letéteményeseinek tekintett városi bizottmányoktól remélték. Ezúttal is ezek alapján vélte úgy a képviselőtestület, hogy „a budai magyar népszínház csak is egyedül egy efféle választmány szigorú s pontos ellenőrzése és kezelése alatt indulhatna virágzásnak; ... széles e hazában alig van olly magyar színigazgató ki képes volna - önállóan egy ily választmány támogatása nélkül - azon igényeknek megfelelni, melyeket a főváros művészeti szempontból támaszt és méltán támaszthat.. ."

25 Nem bizonyultak azonban elégségesnek a körültekintő intézkedések, mert végül 1870-ben - főként az ekkoriban még elég hiányos nyelvismeret folytán - megszűnt a városban a magyar nyelvű színjátszás.

26 BFLIV.1105. 117/1867. (november 4.) kgy. sz.; BFLIV.llOö.b. 10.912/1867. tan. ikt. sz. BFL

IV. 1105. 96/1867. (szeptember 25.) kgy. sz.; BFL IV.1106.b. 9921/1867. tan. ikt. sz. BFL IV.1105. 65/1867. (augusztus 5.), 251/1868. (december 7., 15-16.), 71/1868. (április 6.) kgy. számok. BFL IV. 1105. 18/1867. (június 5.); 102/1867. (szeptember 25.) kgy. számok.; CZAGA 1999.15. p. A budai kerületekben még 1880-ban is a „polgári rendes népesség"-nek csak relatív többsége - 74 821 fő közül 31 535 (42 %) - volt magyar anyanyelvű. FLAXMAYER Stk. 53. 20. p. 295