Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

RÉGÉSZETI ÉS RESTAURÁLÁSI ELŐZETES JELENTÉSEK - Kovács Eszter: A budai ferences kolostor a török korban 241-262

A BUDAI FERENCES KOLOSTOR A TÖRÖK KORBAN falát köpenyezéssel erősítették meg - a munkálat pontos idejét még nem ismerjük. Ebből nagy mennyiségű festett, faragott követ (boltozati bordák, oszlopfejezetek, mérműtöredékek, Madonna-szobor töredéke) bontottunk ki. A középkori emlékeken kívül az altalaj (budai márga) és a szikla (édesvízi mészkő) feletti fekete rétegben bronzkori kerámia, valamint kisebb gödrök voltak, a 16. és 17. helyiségek között pedig egy áldozati gödör került elő.

51 Szórványosan az egész területen találtunk római kori cseréptöredékeket objektum nélkül. A ferences kolostor épülete a török korban 52 Mivel az írott források a kolostorépület török kori sorsáról nem tesznek említést, így a korra vonatkozóan csak az ásatásból kaphattunk információt. Török kori építkezések nyomait csak egy helyen tudtuk megfigyelni. A Sándorpalota 46-48. helyiségeiben (a kolostor nyugati szárnyában), a mai járószinttől számítva mintegy 80-110 cm-es mélységben erősen átégett, döngölt agyagpadlót találtunk. A padló befutott a középkori falak mellé, tehát a kolostor hosszfalait használták fel zárófalakként. Az építmény észak-déli kiterjedését nem lehetett pontosan meghatározni. A végét észak felől a Sándor-palota északi zárófala, valamint a Színház közben vezetett modern távhővezeték pusztította el, délről a Sándor-palota egyik keresztfalának alapozása, amely ezen a részen mintegy 9 méter mély volt a középkori pincék miatt.

53 A padló azonban a templom déli zárófaláig bizonyosan nem ért el, mert a Színház közben a távhővezeték északi oldalán már semmi nyomát nem találtuk, és a középkori téglapadló is megmaradt. A helyiséget észak-déli irányban kettéosztották egy vékony, alapozás nélkül a padlóra rakott fallal, amelyet gyenge habarcsos kötőanyag tartott össze. A falat északi végén egy, a déli végén három, az agyagpadlóba rakott, másodlagosan felhasznált középkori oszloptörzsdarab zárta le. A kövekbe másodlagosan nagyobb méretű lyukakat fúrtak, így azokba faoszlopokat állíthattak, amelyek a tetőt is tarthatták. A helyiség nyugati felét egy kelet-nyugati irányú keresztfal osztotta ketté, amely egybeköt az észak-déli fallal, azzal egyszerre épült. Tehát az eredeti teret kisebb helyiségekre osztották fel. A törököknél a középkori épületek ilyen jellegű átalakítása szokásos volt, esetenként az épület falához kívülről fabódékat is építettek.

54 Az őskori anyagot H. Hanny Erzsébet dolgozta fel. HANNY 1997. A török kori kerámia értékeléséhez: FEHÉR I960., FEHÉR 1973., FEHÉR-PARADI I960., FODOR-KOZÁK 1972., GERELYES 1980., GERELYES 1987., GERELYES 1991., GERELYES-FELD 1986., HATHÁZI-KOVÁCS 1996., Keramische Bodenfunde..., KOVÁCS 1984., KOZÁK 1966., LÁZÁR 1986. A barokk épületeknél megfigyelhető volt a Színház utcában is, hogy az alapokat az altalajra rakták, igazodva a középkori jelenségekhez. A XVI. századi utazók leírásaiból ismert ez a jelenség Budán kívül is. „ ...A házak sorban egymás után beomlanak. Építkezésnek nyoma sincs, legfeljebb annyi, hogy a lakó meghúzhassa magát az eső és hó elől. A nagy, tágas termeket, szobákat istállószerűen, kőből, agyagból-fából összeeszkábált cellák tömegére darabolták fel.... A házak egytől egyig disznóólakká váltak; annyira körülépítették őket, hogy az ember jószerivel rá sem ismer a kapukra és a régi nagy hintóbejárokra. Ugyanis a házak elé - mi több : a házakhoz tapasztva - ereszalját, zsibárusbódékat építettek, melyekben a kézművesek török módi szerint a nyílt utcán ülnek és dolgoznak. ..." TARDY 1984. 498. p. 247