Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)
RÉGÉSZETI ÉS RESTAURÁLÁSI ELŐZETES JELENTÉSEK - Kárpáti Zoltán: A Szent Zsigmond-templom és környéke : régészeti jelentés 205-240
KÁRPÁTI ZOLTÁN és a mellette lévő traktust is délkelet, keleti irányból egy ütemben töltötték be, főként épülettörmelékkel, szeméttel, közéjük vékony humuszcsíkok rétegződtek. A leletanyag a fehér, spirálvonalas és redukált égetésű kerámián túl, jelentős mennyiségű, fehér anyagú, profilált és szögfej, illetve kihajló peremes bordásfalú fazék, tálka és pohár töredékét, grafitos, „T"- bélyeges fazéktöredéket, továbbá vörös festésű és festés nélküli kancsók mellett a magasabb minőségű edénykultúra elemeit is tartalmazta. Többek között egy siegburgi feliratos! kőcserép apró töredékét, vagy a mázas lepárlóedény néhány darabját. A pince bejáratánál és a déli részen került elő néhány darabja a már ismert típusú, zöldmázas, Eberhard püspök címerével díszített kályhacsempének, amelyhez tartozó töredék a 3. pincéből is előkerült. A csontleletek közül a keleti oldalról már ismert csonthulladékon kívül egy kisméretű játékkocka említhető. A betöltést Zsigmond 1387-1427 között vert parvusa keltezi. Nagyjából a déli terület közepén, márgába mélyedő, biztosan csak keleti határával meghatározott pince bontakozott ki. (6. épület) A lefaragott márga elé kőbélést húztak, amelynek nyomait az északkeleti sarokban figyeltük meg az északi fal nyomait jelentő két, kelet-nyugati irányú falcsonk és a közöttük húzódó néhány kődarab képében. Délebbre a fal helyén habarcsdarabok hevertek. Az északi falcsonk vonalában volt a pince északi széle. A fal folytatását egy török kori gödör pusztította el, de északi szélét néhány eredeti helyén maradt kődarab mutatta, továbbá a nyugati irányban, meghatározott vonalban elválás mutatkozott, amely egészen a vitatott kőpince lépcsőjéig tartott, tehát a kőpincét a 6. épület betöltésébe mélyítették. Járószintje 159,90 Afm körül mozgott. Ezen a szinten nagyobb, lapos sziklatömb hevert. 56 Az északkeleti sarok előtt ívelt vonalú, körülbelül 30 cm-rel mélyebb lépcső volt a pince alján. A 6. épület déli oldala nem határozható meg egyértelműen, ugyanis oda később, ma már meghatározhatatlan kapcsolatú falakat alapoztak, továbbá a török korban beásással bolygatták ezt a részt. Az így kialakult helyzetet tovább bonyolította egy kelet-nyugati irányú közmű is. Ennek alapján a pince eredeti betöltésének határa sem segít a déli oldal meghatározásában. A pince nyugati széle ugyancsak elpusztult. Mindössze annyit sikerült megfigyelni, hogy a kettős késő középkori pince déli tagját is a 6. pince betöltésébe ásták. Mindezek alapján körülbelül 11x8 méteres alapterületű gödör feltételezhető, amelynek széleit minden bizonnyal kifalazták. Nem tudjuk, hogy milyen beosztású volt, azt sem, hogy kiért-e az utcáig. A pince barna, kevert betöltéséből három érme került napvilágra, amelyek közül kettő I. Károly vereté, a harmadik egy bécsi dénár. Közülük a legkésőbbi Károly király 1332-ben kiadott obulusa. Ennek alapján a pincét legkorábban a XIV. század második harmadának elején temethették be. A leletanyag legjelentősebb részét a bekarcolt spirál vonalas kerámia alkotja, de előkerült néhány díszkerámia is. Többek között egy sárgamázas, vörös anyagú, női fejet ábrázoló kerámia aquamanile töredéke. Mázas orsógombok, fehér anyagú, oldalán vörös festésű, nagy méretű Ezen a részen figyeltük meg, hogy a márgába ágyazódott természetes mészkő-„paplan" egyes esetekben a pincék járószintjét is meghatározza. Ugyanezt tapasztaltuk az innen nyugatra lévő késő középkori pince első fázisának alján is, ahol a mészkőtömbre rakták a déli falat. 222
