Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

RÉGÉSZETI ÉS RESTAURÁLÁSI ELŐZETES JELENTÉSEK - Kárpáti Zoltán: A Szent Zsigmond-templom és környéke : régészeti jelentés 205-240

KÁRPÁTI ZOLTÁN A Szent Zsigmond-templom és az attól délre lévő terület környéke L Keleti oldal A területre vonatkozó megfigyeléseket alapvetően meghatározta az a tény, hogy a XIX. század elején jelentős mértékű szintsüllyesztést végeztek, amely során minden korábbi járószintet „leborotváltak", ezáltal csak altalajba mélyedő objektumokat tárhattunk fel. A kérdéses időszakra vonatkozó pincéket, vermeket csak betöltésük alapján vizsgálhattuk. A templom déli fala a terület egykori legmagasabb pontján állt. A szentély fala korábbi kőpince északi részére épült (2. épület). A pince terébe alapozták a falon kívül a szentély két támpillérét is. Nem volt mód teljes feltárásra, így csak egy keskenyebb sávban termeltük ki betöltését és falai vonulatát igyekeztünk meghatározni. A márgába vágott pince 70 cm széles, törtkövekből rakott falai kelet-nyugati irányban 5,30 méter széles teret határoltak körül. Járószintje 159,60 méteres átlagszinten bontakozott ki. 161,56 méter magasan megmaradt déli falán két falazási technika elválását figyeltük meg. A padlótól kb. 1,5 méter magasságig kevesebb habarcsot használtak, hézagosabb, lazább szerkezetű a falazás. Felette viszont bővebben adagolták a kötőanyagot, így ez a rész sokkal erősebb, masszívabb, jobb tartású fal hatását kelti. A fal előtt, nagyjából annak észak-déli tengelyében 20 cm átmérőjű és 20 cm mély cölöplyuk mélyedt. A pincét a templom építése folyamán, szakaszosan töltötték fel. Erre utal, hogy a pilléreket a pince aljáig alapozták, másrészt a templom falazásában és a betöltésben azonos szinten figyelhettünk meg váltást. 160,27 méter szintig laposabb, lemezesen törő köveket használtak, amelyeket szélesebb alapba raktak. Eddig a pince betöltése épülettörmelékes anyagot tartalmazott. Az első alapozási padka felett nagyobb méretű, gyakran másodlagosan felhasznált faragott köveket építettek be. A betöltés pedig humuszos és kevert márgarétegekre váltott, amely minden bizonnyal a templom falak alapozási árkából került ki. Mivel az ismert falszakaszokon sehol sem sikerült lejáratot azonosítani, így kézenfekvőnek tűnik, hogy északról lehetett megközelíteni. Mindez megfelelne annak az elgondolásnak, miszerint a középkorban épp itt, a Honvédelmi Minisztérium déli homlokzata előtt és részben alatt a Zsidó és Szent János utcát összekötő átjáró volt, ami nem elsősorban a ferencesek templomának megközelítését szolgálta, hanem a két oldalán lévő pincékbe való lejutást segítette, a berakodást könnyítette. A feltárt részről csekély mennyiségű lelet származik. Feltártunk a 2. épület déli falához közvetlenül kapcsolódó, de attól kissé keletebbre elhelyezkedő, az ásatás során márgapincének nevezett, délen ívelt falú beásást. (2.a. épület) Az objektumot a márgába vájták, északi határa a 2. épület déli fala, amelynek ide eső síkját bevakolták. A fal eredetileg 1,2 méterrel keleti irányba futott tovább a kőpince falánál, és így a márgapince teljes északi oldalát lezárta. Később viszont az említett hosszúságban a falat elbontották, vagy kiomolhatott, így csak lenyomata maradt meg a márgafalon. Valószínűleg a kőpince építését követően ásták a 2.a. pincét, de a kőpince keleti falán túlfutó déli fal arra utal, hogy a 2. pince építésekor már tervezték a 2.a. pincét is. 216